Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétszázmillió forintos kerettel megjelent a balatoni vízi csúszdák fejlesztéséről szóló pályázati kiírás. A feltételek alapján felmerül, hogy az azokat kidolgozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) dolgozóinak fogalma sincs a balatoni strandokról, csúszdákról, de az is lehet, hogy eleve egymással ütköző feltételekkel akarják elérni már az indulásnál egyesek kizárását a támogatási lehetőségből - írta a Balatontipp.

A jó hír, hogy december 23-án délelőtt módosították a kiírás érintett településekről szóló mellékletét. Az új változat szerint a korábbi 19 helyett az alábbi 12 településen meglévő csúszdák gazdái nyújthatnak be pályázatot: Alsóörs, Balatonakali, Balatonfenyves, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatonlelle, Csopak, Fonyód, Keszthely, Siófok, Tihany, Zánka.

A korábbiakhoz képest bekerült az új listába Balatonakali és Keszthely, miközben kikerültek a listából azok a települések, amelyeken már korábban elbontották a csúszdát - Balatonberény, Balatonkenese, Zamárdi -, és egy kivételével azok is, ahol "természetes vízbe", hanem medencébe érkeznek a csúszdázok - Balatongyörök, Balatonszárszó, Balatonszemes, Gyenesdiás, Révfülöp, Vonyarcvashegy.

A medencébe érkeztető csúszdák közül továbbra is támogatható maradt Tihany, ahol a Club Tihanyban működő csúszda ráadásul a külső vendégek számára nem hirdetett, csak a szállóvendégeknek működtetett "strandon" található.

A módosítások eredményeként a pályázat már egyértelműen arról szól, hogy a kiírók hosszabb távon sem számolnak a Balaton vízszintjének jelentős változásával, ingadozásával. Ha számolnak is vele, nem tartják fontosnak az ere való felkészülést a minden körülmények között biztonságosan működtethető csúszdák preferálásával, vagy legalábbis egyenlő lehetőségekhez juttatásával - olvasható a portálon.