A hagyományok szerint minden évben nagyszombaton indul meg a hajózási szezon a Balatonon. Idén is így lesz: a Bahart első menetrendi hajója április 8-ától várja majd az utasokat. Tavasszal azonban még csak bizonyos időszakokban és irányokba közlekednek a járatok – írta meg az Index a hírbalaton.hu tájékoztatása alapján.

Az első hajó a Szent Miklós lesz, amely 9 órakor indul Siófokról Balatonfüredre.

A hajón a BAHART vezérigazgatója tart majd tájékoztatót. Balatonfüreden 10 órakor kezdődik a város első hajót fogadó ünnepi műsora a kikötőben, majd a Szent Miklós ingyenes sétakört tesz az érdeklődőkkel.

A korábbi évekhez hasonlóan tavasszal még csak hétvégeken, ünnepeken és a fő útvonalakon

közlekednek majd a menetrendi hajók.

Nyereséges évre számítanak

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a várakozások szerint akár a legutóbbi, 2019-es rekordévet is felülmúlhatja 2023 a balatoni hajózásban.

Veigl Gábor tájékoztatása szerint a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart

tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél.

A 2023-ra is optimisták a vállalat forgalmi becslései, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből. 

 

 

 

Egy sajátos embertípus jelent meg a balatoni ingatlanpiacon

A tó körüli mólók túlnépesedtek, és a kikötőkben megjelentek azok az ingatlanpiaci szereplők, akik nyaraló helyett inkább egy sok tízmillió forint értékű hajót vásárolnak, amire aztán nem sporteszközként, hanem vízen úszó lakásként tekintenek. Bővebben>>>