Tavaly az engedély nélküli pecázás vitte a prímet a balatoni horgászati szabálysértések körében – derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halőri beszámolójából.  A halőrök intézkedései szerint tavaly a legnagyobb számban előforduló szabályszegés az engedély nélküli horgászat volt és a területi jegy nélküli horgászat volt – összesen 178 esetben csíptek el pecásokat.

A második helyen a fogási napló vezetésének hiányosságai szerepeltek, míg a tavaly előtti év nyertes horgászati szabálysértés kategória – a megengedett horgászeszközöknél több készség használata – a harmadik helyre szorult vissza

A bírságolási csúcsot hozó 2020-as évhez (valamivel több, mint 19 millió forint) képest csökkenést jelent ugyan a kiszabott csaknem 12 millió forint, de a járvány előtti 2019-es évét meghaladja.

A múlt évben az intézkedések után 403 esetben tettek feljelentést a halőrök. Már nem kezelik külön a horgászrendi szabályszegéseket és a kifejezetten enyhe szabályszegések kivételével ezekben az esetekben is feljelentéssel élnek.

A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.

Balatoni horgászati szabályszegések (2021)
Intézkedések száma
Engedély nélküli horgászat100
Érvényes területi jegy hiánya78
Fogási napló vezetésének hiányosságai72
Több horgászfelszerelés használata72
Behúzás szabályainak megsértése33
Egyéb horgászrendi szabályszegés32
Méretkorlátozás megsértése17
Őrizetlenül hagyott felszerelések16
Forrás: BHN

A jegyzőkönyveket áttekintve látható, hogy 49 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 7 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt.

A horgászrend szerint az abban megnevezett kirívó szabályszegések miatt lehetősége van a társaságnak egyes szabályszegő horgászoktól hosszabb időre is megtagadni a területi jegy kiadását. Tavaly december elejéig 39 esetben élt a társaság ezzel a lehetőséggel.

Nyolc halőr-páros vigyázza a halak esélyegyenlőségét

A BHN természetes vízi halgazdálkodási területe 62 800 hektár, amely két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú. Ezen a területen jelenleg nyolc halőr páros tevékenykedik általában párban, de természetesen előfordulnak olyan napok, amikor csak szólóban van szolgálat. A szolgálat szervezésekor számos tényezőt vesznek figyelembe. Ilyenek az évszakok és más időszakok sajátosságai (ívási időszakok, tilalmi időszakok, horgászok által kedvelt időszakok, fogási lehetőségek, előre jelzett időjárási körülmények), valamint a vízterületek aktuális horgász terhelése és a munkaidő szervezését befolyásoló jogi környezet.