Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál felmérte, hogy mennyibe kerül egy július közepi nyaralás a Balatonon, és mennyibe Rodoszon. A szállásportálok, a hotelek oldalai, valamint az utazási irodák ajánlatait aszerint vetették össze, hogy 2 fővel és négycsillagos szállodával kalkuláltak. A becsléseik alapján a Balatonnál 250-300 ezer forintból kijönne, míg Rodoszon egy hasonló nyaralás repülőjeggyel inkább a 450-500 ezer forintos kategóriába tartozna.

Általánosságban elmondható, hogy júliusban kétharmad-egyharmad szokott lenni a hazai-külföldi arány a balatoni szállásokon, de a külföldiek sokkal többet költenek. Most egyáltalán nincsenek külföldiek, ez pedig a szállodák árképzési stratégiáját is befolyásolta - írja az oldal, amely szerint a legtöbb helyen csak pár százalékkal emelkedtek az árak.

Az MTÜ által kiépített Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon (NTAK) keresztül a szállodák látják a riválisok árait, így a szereplők össze tudják hangolni a tarifákat, ami most az árakat is visszafoghatja.

A koronavírus-járvány után most a rossz időjárás sújtja a szállásadókat - nyilatkozták a portálnak egy szobakiadónál, amit azzal támasztott alá, hogy a legutóbbi hétvége előtti csütörtökön sokan mondták le a foglalásukat, mert egyelőre elmarad a meleg nyári idő. Arról is beszélt, hogy gyakorlatilag nincsenek külföldi foglalások: tavaly hetente 10 szobában voltak külföldiek, most havonta öt szobában.

Eddig az volt a jellemző, hogy a szállásköltséget SZÉP-kártyával és készpénzzel kombinálva fizették ki a vendégek, de most már gyakorlatilag mindenki SZÉP-kártyával fizeti ki a teljes összeget. A kormány még a járvány közepén döntött úgy, hogy a kedvezményes adókulccsal adható rekreációs keretösszeg 450 ezerről 800 ezer forintra emelkedik, a költségvetési szerveknél pedig 200 ezerről 400 ezer forintra nő - idézi fel az oldal.