Idén a megszokottól eltérően korábban jelent meg a kékalga a parti sávban, a Szigligeti-medencében, ám mára már ennek az algatömegnek semmi nyoma, sem a nyíltvízben, sem a parti sávban - mondta Somogyi Boglárka, algológus.

Gyorsan melegszik a víz hőmérséklete, ami a nyár elején megjelent “korai” kékalgának már lehet, hogy nem kedvez, de a vízben kis mennyiségben már megjelentek a nyár közepére-végére jellemző fecskemoszatok és a nyár végi kékalgák is - idézi a portál a szakértőt.

"Normális esetben" július vége, augusztus eleje az algavirágzás ideje a Balatonnál. Ám nem mindegyik algafajnak kedvez ugyanaz a körülmény. Az sem mindegy, melyik fajta szaporodik el túlságosan. A fecskemoszat és a zöldalga nem okoznak problémát. A kékalga, vagyis cianobaktérium a fürdőzők réme, amelyik krémlevesre emlékeztetően zavarosra változtatja a vizet.

A cianobaktériumok olyan méreganyagot termelnek, amelyek bőrirritációt és a nyálkahártyák irritációját, így a szem gyulladását is okozhatják.

A hétfői mérés során a megengedett 50 mikrogramm/liter csupán tizedét mérték a Balatonban, így elmondható, hogy a víz jelenleg jó minőségű, fürdőzésre alkalmas, ám az algológus szerint ez az állapot bármikor változhat, és a nagy melegben az algák akár korábban is elszaporodhatnak.