A Budapesti Corvinus Egyetem tanára elmondta, elhibázott politikának tartja a korai kamatemelést, továbbá az inflációs célkövető rendszert sem tartja megfelelőnek. Bánfi a monetáris tanács előző ülésén kamatcsökkentésre voksolt. A professzor több tényezővel indokolta döntését. Először is a nemzetközi trendekkel, melyek szerinte középtávú kamatemelésre mutatnak - így könnyen elképzelhető, hogy a gazdasági növekedés beindulása után a Fed és az EKB is feljebb tornássza az alaprátát. Mielőtt ez bekövetkezne, Magyarországon kamatot kellene vágni, hogy alacsonyabb szintről indulhasson később az emelés, így hazánk kedvezőbb helyzetbe kerülhetne - tette hozzá Bánfi. A közgazdász azt is elmondta az interjúban, hogy a jelenleg alkalmazott modell egy nagy zárt gazdaság tulajdonságait használja, ezzel szemben hazánk egy kis, nyitott gazdaság - tehát a monetáris politika elhibázottnak nevezhető.