Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Újabb felvonás a bárányhimlőügyben: pénteken hatóság, azaz Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szólalt meg.

"A Varivax vakcinából országos hiány nincs, a forgalmazó MSD Pharma megerősítette, hogy rendelkezésükre áll a megfelelő mennyiségű készítmény. A tervezett kötelező védőoltások készletezése, és kiszállítása folyamatos. Fontos hangsúlyozni, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a 2019 szeptemberétől bevezetett, kötelező bárányhimlő elleni védőoltás a jogosultak számára elkülönítve, ingyenesen rendelkezésre áll, sőt az oltóorvosok részére kiszállításra is került" - közölte az OGYÉI.

Az ügy előzménye, hogy a másik, Varilix oltóanyagot gyártó GSK bejelentette, hogy december 1-ig hiánycikk lesz a vakcinája.

Ne egymástól kérjék az oltóanyagot!

Az OGYÉI szerint azoknál a gyerekeknél, akik még nem részesültek oltásban, de életkorukból adódóan már nem jogosultak a kötelező vakcinára sem, az MSD által forgalmazott helyettesítő termékkel, a jelenleg is elérhető Varivax készítménnyel zavartalanul megkezdhető a bárányhimlő elleni szerrel történő oltás.

Az őszi időszakban megnövekedett kereslet miatt (közösségbe visszatérő gyerekek) előfordulhat, hogy az ingyenes oltásra nem jogosultak körében néhány napot várni kell a vakcinára, ugyanakkor ilyen mértékű csúszás a védettség kialakulásában nem okoz gondot. Egy esetleges fertőzés esetén a súlyos szövődmények már egy oltással is kivédhetők.

Az OGYÉI arra kéri a szülőket, hogy a vakcinát ne adogassák egymásnak, hanem a gyógyszertárakból vagy szükség esetén az oltópontokon szerezzék be.