Tavaly év végére immár a felsőbb fizetési kategóriákban is jelentősen gyorsult a bérnövekedés üteme: A BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2017 negyedik negyedévéhez képest 7,1 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi, 4,5 százalékos emelkedéssel.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1030 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 955 forintos átlagos órabérre számíthattak Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Közép-Dunántúlon már átlépte az 1100 forintos szintet is. A szakmunkások Nyugat- és Közép-Magyarország kiemeltebb régióiban pedig már 1200 forintnál magasabb átlagos órabérrel számolhatnak.

Idén újabb nyolc százalékkal nőtt a minimálbér, ami a fizikai órabérek alakulására is komoly hatást gyakorol - mondta G.Nagy Balázs, a Trenkwalder Kft. ügyvezető igazgatója. Ez a tény, valamint a vállalatok jelentős részét érintő munkaerőhiány és a felgyorsult fluktuáció azt valószínűsíti, hogy a hagyományos januári béremelések nyomán az első negyedévben újabb ugrás következik be az órabérek szintjében.

A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A bruttó 500-800 ezer forintos fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 negyedik negyedévéhez képest átlagosan 7,1 százalék volt.

Még 2017 végén még mindössze 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalhattunk e körben, a mostani adatok azt mutatják, hogy a dinamikus bérnövekedés a középvezetői szintet is elérte - állapította meg Hajnal Péter, a BDO Magyarország Kft. könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. Ez azonban még mindig elégtelennek tűnik a munkaerő megtartásához: a kilépők aránya a vizsgált körben már átlagosan 4,7 százalék, szemben a tavalyi 3,8 százalékkal. Emiatt 2019-ben a bérek emelkedésének további gyorsulása várható a szellemi munkát végző középvezetők körében.

Vizsgálták a középvezetők bérszerkezetének változását is. Az eredmények alapján a kiegészítő bérelemeknek (bónusz, jutalom, bérpótlékok) a középvezetők javadalmazásában is érezhető szerep jut: arányuk az egy évvel korábbi 8-ről 11 százalékra emelkedett.