A dematerializált MÁP Pluszból további 100 milliárd forint feletti értékben kelt el a postán. A társaság tájékoztatása szerint az értékesített állomány közel 30 százalékát Budapesten és Pest megyében vásárolták. A legnagyobb értékben az elmúlt egy évben a Nyíregyháza 1 postán vásároltak az ügyfelek a nyomtatott értékpapírból, mégpedig 2,6 milliárd forintnyit. A második helyezett az eladott mennyiség alapján a Pécs 1 posta, míg a bronzérmet a Miskolc 1 posta viheti el - írta a lap az MTI szerint.

A 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer, 500 ezer, valamint egymillió és kétmillió forintos címletekben megvásárolható nyomdai MÁP Pluszból a százezer forintos címletet választják a legtöbben. Emellett az 500 ezer és az egymillió forintos címletek a kedveltebbek, a nyári hónapok óta pedig a kétmillió forintos címlet népszerűsége is emelkedik.

A koronavírus-járvány a pénzügyi befektetésekre, így a nyomdai MÁP Plusz piacára is hatással volt. A posta tájékoztatása szerint a márciusban elrendelt veszélyhelyzet miatt az első hetekben érezhetően csökkent a nyomdai MÁP Plusz iránti kereslet: miközben a korábbi heti értékesítési átlag elérte a 6,1 milliárd forintot, március második felében 1,8 milliárdra esett, és a tavaszi időszakban is alacsonyabban maradt. A járvány enyhülésével viszont ismét nőtt a kereslet, az év második felében pedig már folyamatosan emelkedett a nyomdai MÁP Plusz iránti érdeklődés, hozzávetőleg 100 milliárd forintnyi értékesítés realizálódott.