Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a decentralizáció volt az előző Orbán-kormány egyik legrosszabb döntése.

A harmadik Orbán-kormány 4 évvel ezelőtti megalakulása után az egyik legfontosabb prioritásnak a kormányzati munka átszervezését, az intézmények szétköltöztetését nevezte. Az eredeti tervek alapján a honvédelmi tárca Székesfehérvárra, az agrártárca pedig Debrecenben került volna. A Budapest-központúság elleni tervekből a ciklus végére mindössze annyi valósult meg, hogy a Miniszterelnökség alá tartozó vidékfejlesztési államtitkárság Kecskemétre költözött - hangzott el az ATV-ben.

QP | Quality Placement

Az új agrárminiszter azonban egy friss interjúban már arról beszélt, hogy ez két év múlva megszűnik. Nagy István szerint ugyanis az Agrárminisztérium felújításra váró Kossuth téri épületébe visszaköltözik ez az államtitkárság is. Ezzel Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség új minisztere is egyetért, aki ebben a kérdésben Kövér László házelnök álláspontját osztja.

"Ő azt mondta annak idején, hogy az általa minden szempontból támogatott és szeretett pártja által alkotott kormány egyik legrosszabb ötlete volt bármilyen országos hatáskörű szervnek, különösen kormányzati, országos kormányzati szervnek Budapestről való költöztetése" - fogalmazott a pénteki Budapestinfón Gulyás.

A kormányzati költözködés azonban nem áll le, hiszen a tervek szerint hamarosan a Várnegyedbe költözik az új Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium is - emlékeztetett az ATV.

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.