Az európai uniós országokat tekintve az átoltottság éllovasaiként Máltával fej fej mellett haladt Magyarország sokáig, és hiába oltottak be a felnőttek közül arányaiban az elmúlt hetekben mindig több embert, mint a szigetországban, a második dózis beadásával ők jobban álltak. Ez megváltozott: Magyarországon minden második felnőtt megkapta már az első vakcináját, közülük minden második már a teljes védettséget is élvezi - írja a 24.hu.

A többi uniós ország jellemzően hasonló arányokat hoz, vannak azonban kiugró esetek. Bulgáriában csak tízszázalékos, Lettországban 14 százalékos a beoltottság. Magyarországon vasárnapig 6,16 millió adag vakcinát adtak be, ebből kicsivel több mint kétmillió volt a második dózis. A 80 év felettiek 70 százaléka kapott már legalább egy dózist (ezzel tizenhatodikak vagyunk az uniós rangsorban), a hetvenesek esetében tízből nyolcan jutottak már vakcinához (ez a tizenegyedik helyhez elég), a 60-69 évesek bő kétharmada kapta meg valamelyik védőoltás első adagját (ezzel negyedikek vagyunk).

Az ötvenesek esetében nálunk van arányaiban a második legtöbb beoltott, az ennél fiatalabb korosztályokban pedig minden más országot megelőzünk. A második oltással viszont még nem állnak jól az ötven év alattiak. A 18-24 éveseknél csak kicsivel több mint öt százalék jutott teljes védettséghez, őket (az egészségügyi dolgozókat leszámítva) nemrég kezdték csak el oltani. A 25-49 évesek közül pedig több mint 200 ezren kaptak AstraZenecát, aminek a második adagját március elejétől tizenkét héttel később adják be az elsőhöz képest, bár aki kéri, az immár négy hét után megkaphatja a második adagot