Rusvai Miklós az ATV Start című műsorában arról beszélt: a maszk azért fontos, mert más légzőszervi betegségek is vannak, sokat beszélünk a koronavírusról, de itt van az influenza és a nátha időszak, tehát ezeknek jelentős része kivédhető a maszkhasználattal és csökkenthető a betegek száma.

A fertőzöttek és kórházban ápoltak aránya is egyre magasabb lesz, 60 százalékos átoltottság mellet látható, hogy ellaposodik a negyedik járványhullám a korábbiakhoz képest – fejtette ki. Rusvai úgy gondolja, hogy a tavalyi második hullám kétharmadát fogja elérni a csúcson a napi halálozások száma.

Az idei influenzaszezon súlyosságát nem lehet előre megjósolni, biztosan lesznek influenzás betegek, de a pontos számukat nem lehet tudni, korábban is volt már olyan, hogy enyhe influenzaszezon volt, amikor még nem kellett maszkot hordani – mondta a szakértő.

Rusvai Miklós egyébként nem tenné kötelezővé az oltást, de az egyesek által diszkriminatívnak mondott intézkedésekkel egyetért, mert aki felvette az oltást, az saját magát és a környezetét is védi. Az immunológus szerint fontos, hogy mindenki maga döntsön az egészségéről.

A maszkviselést most még nem tenné kötelezővé, de a járvány egy bizonyos szintjénél igen, a közterületeken, beváráslóközpontokban és a tömegközlekedésen. Rusvai kiemelte, hogy fel kell készülnie rá mindenkinek, hogy át fog esni a víruson, akkor is ha be van oltva, és akkor is, ha nincs, az a kérdés, hogy enyhébb vagy erősebb lefolyású lesz-e ez a folyamat.

A Békemenetre Romániából is invitálják az embereket, ahol most köztudottan rossz a helyzet, minden népmozgás, nagy tömegeket megmozdító akció kockázatot jelent, de az ellenzéki előválasztás és a vadászati kiállítás sem rontott lényegesen a helyzeten – tette hozzá a virológus.