Miután a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban a magyar vezetés versenykorlátozó pályáztatással ítélte oda az útépítési megbízásokat, az EU illetékes szervezetei 2014 és 2020 között kiemelt figyelmet fognak fordítani az uniós forrásból finanszírozott magyarországi útépítésekre - írja a Magyar Nemzet brüsszeli forrásokra hivatkozva.

A vita alapja az elhíresült aszfaltkeverő-előírás, mármint az, hogy csak olyan cégek kaphattak megbízást, amelyeknek az építkezés 50 kilométeres környezetében volt ilyen létesítményük. Az EU szerint ezzel meghatározott ajánlattevőket hozott helyzetbe a magyar kormány. Emiatt némi alkudozás után 48 milliárd forint büntetést kell fizetnie a magyar adófizetőknek.

Sokak szerint ugyanezt a trükköt alkalmazza a kormány a 2014-2020-as ciklusban azzal, hogy az aszfalt szállításánál környezetterhelési érték számítását írja elő. Ezzel megint azokat a cégeket hozza helyzetbe, amelyeknek vannak aszfaltkeverő telepei az építkezések közelében.

Az ellenzék szerint ha tényleg a szállítás okozta környezetterhelés lenne a szempont, akkor a kő, a föld és más anyagok esetében is számítanák a környezetterhelési "együtthatót". A kormány viszont úgy véli, hogy Brüsszel valami olyasmibe kötött bele, amit az uniós szabályozás ír elő. További részletek a Magyar Nemzetben olvashatók.

QP | Quality Placement