Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pintér Sándor belügyminiszter szerdán a parlamenti bizottság arról beszélt, hogy nem kíván sem gyógyítani, sem a gyógyító munkában részt venni, hanem a feladata a „rendszerek kialakítása” és a munka végrehajtásának az ellenőrzése lesz. A belügyminiszter nem egyedül fogja vezetni a területet, hanem „törzsi vezetéssel”, és közös gondolkodással, széleskörű együttműködéssel fejlesztené majd az egészségügyet.

A feladatok végrehajtásához először az informatikai fejlesztést kell véghez vinni, melyhez fel fogják használni a pandémia során szerzett, digitalizációval kapcsolatos tapasztalatokat is.

Nélkülözhetetlen a mesterséges intelligencia bevezetése az egészségügyben

- mondta a belügyminiszter.

A szociális- és gyermekvédelmi területen kiemelt szerep jut majd az egyházaknak, melyeknek a szerepvállalását még inkább növelni tervezi. A fogyatékkal élők esetében elsősorban az önálló élethez és munkavégzéshez szükséges eszközök megteremtése lesz a cél, hogy akár 60-70 százalékra emelkedhessen a közöttük a munkavállalók aránya.

Pintér szerint Magyarországon az egészségügy helyzete hasonló, mint Nyugat-Európában, és a Boston Consulting Group adatai szerint a várólisták tekintetében sem áll rosszabbul Magyarország a külföldi országokhoz képest. Viszont ez utóbbiak rövidítéséhez racionalizálni kell az ügyeleti rendszert, mely által szerinte mindenki hamarabb egészségügyi ellátáshoz juthatna.

A krónikus betegek esetében bevezetnék a pandémia időszakában már kitapasztalt rendszert, melyben a covid-oltásokhoz hasonlóan a kezelésekre is konkrét időpontra mennének a páciensek. A háziorvosi ellátást a telemedicina segítségével kiterjesztenék, és a távdiagnózisok felállításához is mesterséges intelligenciát alkalmaznának az egészségügyben. 

Arról is beszélt, hogy a magyar lakosság egészségesen eltöltött éveinek száma sokkal kevesebb, mint más országokban. A magyar nők körében 7-10 évvel kisebb az egészségesen töltött évek száma, és a férfiak esetében még ennél is rosszabb az arány. Pintér úgy látja, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészségben töltött évek számának emelésére.

A hálapénz Pintér szerint „rákos daganat az egészségügyi területen”, ezért a kivezetését sikerként értékelte, azoknak az orvosoknak pedig, akik pénzt fogadnak el a betegektől, továbbra is rendőri intézkedésre kell számítaniuk

Az egészségügy hatékonyságát Pintér az intézmények gazdálkodásának és a szolgáltatásaik minőségének az ellenőrzésével növelné, és az orvosok elvégzett munkája is minősítve lenne a jövőben.