Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Literenként 4,17 forinttal lehetne drágább az üzemanyag a kutakon, ha a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott Zöldautó Költségvetés Alap (ZKA) felállításával indítana és finanszírozna egy roncsautó-programot. A szaktárca berkeiben kidolgozott elképzelések szerint nettó 3 forintos pántlikázott jövedékiadó-emeléssel teremtene forrást az immár több mint 12 éves átlagéletkorú hazai autópark fiatalításához, a piac élénkítéséhez. A GKI Energiakutató szakértői ezt az elképzelést, valamint a nemzetközi autócsere-programok tapasztalatait figyelembe véve több forgatókönyvet is kidolgoztak.

Ezek közös jellemzője, hogy azok, akik a legalább 11 éves, még forgalomban lévő autójukat bontásra leadják, több százezer forint állami és hasonló nagyságú kereskedői támogatással vásárolhatnának új vagy néhány éves fiatal használt gépkocsit. A többletvásárlásokból persze költségvetési bevétel is keletkezik (regisztrációs adó, áfa, vagyonátruházási illeték), ám az egyenleg mindegyik forgatókönyvnél vaskosan negatív - ennek fedezésére szolgálna a ZKA. Államigazgatási és iparági forrásokból viszont úgy tudjuk, egyelőre nincs napirenden sem az állami autócsereprogram, sem a jövedéki adó ezzel indokolt emelése.

Titokzatos dokumentum

Maga a ZKA Columbo feleségéhez hasonlít: sokan beszélnek róla és hivatkoznak rá, de (szinte) senki sem látta még, legalábbis az államapparátus illetékesein kívül. Lapunk elkérte az NGM-től a ZKA-ról szóló anyagot és több kérdést is feltettünk egy esetleges roncsautóprogram elindításának esélyeiről, ám a minisztérium mindössze annyit reagált, hogy a szaktárca "egyelőre vizsgálja a környezetbarát gépjárművek elterjedését elősegítő kormányzati intézkedések bevezetésének lehetőségeit". A Közlekedéstudományi Intézetnél és a GKI Energiakutatónál is jelezték: ők látták az anyagot, de nem adhatják ki.

Nem hivatalos forrásból ugyanakkor megtudtuk: az NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkársága 2011 decemberében dolgozott ki egy, a közlekedés zöldítését szolgáló anyagot. A kiindulási alapot az adta, hogy önmagától a járműpark nem tud modernizálódni, az általa okozott környezetszennyezés pedig nem tud csökkenni. Ennek kezelésére fogalmaztak meg egytucatnyi javaslatot, a jogosítványra aspirálók takarékos vezetésre tanításától kezdve a közösségi közlekedés propagálásáig. A javaslatok között csak egy a ZKA, amely önmagában nem tekinthető roncsautóprogramnak, legfeljebb az autócsere esetleges forrásának. Ez a jövedéki adó emeléséből 6,5 milliárd forintos forrással kalkulál, ami "10, 20 éves ütemterv mentén kezeli a közlekedési eredetű károsanyag-kibocsátás csökkentését, a gépjárműpark technológiai és műszaki színvonalának fejlesztését, és a közlekedési célú alternatív- és megújuló energiahasználattal összefüggő kutatásokat és fejlesztéseket."

Rövid program: nagycsaládosok előnyben

A GKI Energiakutató rövid távú, egy, legfeljebb kétéves időszakot felölelő programja a nagycsaládosokat is kiemelten kezelné, mégpedig a 6-9 fős autókra nyújtandó külön kedvezménnyel. Utóbbiak esetében legfeljebb 5,5 millió forintos vételárig, az 1-5 fős autóknál pedig maximum 3,5 milliós vételárig volna támogatható a vásárlás.

Az új gépkocsikhoz 500 ezer, az 1-4 éves használtakhoz 350 ezer forint volna az állami apanázs, amit a kereskedői támogatás egészítene ki. (A program lehetővé a magánszemélytől történő vásárlást is, de ha az itt felmerülő visszaéléséi lehetőségeket nem lehet kiküszöbölni, akkor csak kereskedőtől lehetne használt kocsit venni.)

Három forgatókönyvet vizsgáltak, ezek 10-15-20 ezer résztvevővel kalkulálnak, ám a nemzetközi tapasztalatok alapján a roncsautóprogramok által generált vásárlásokból csak 17 százalék tekinthető valódi többletnek, azaz nettó hozadéknak, tehát 83 százalék az ösztönzéstől függetlenül is vett volna kocsit. A tízezer autóra kifizetett állami támogatással számoló forgatókönyv 3,63, a tizenötezres 5,45, a húszezres pedig 7,26 milliárd forintos negatív egyenleggel kalkulál, vagyis ennyivel nagyobb a kifizetett támogatás a vásárlások után befolyó adók és illetékek összegénél. Erre nyújthatna fedezetet a ZKA, amely a 2011-es üzemanyag-fogyasztási adatok alapján évi 8,64 milliárd forinttal gazdálkodhatna.

Elismerik ugyanakkor, hogy a rövid távú program nagy eséllyel előrehozott vásárlásokat is generálna, ráadásul a szerény nettó hozadék révén semmilyen hatása nem volna a gépkocsiállomány változására, összetételére, a fajlagos kibocsátásra, a futott kilométerekre, vagy az átlagos fogyasztásra.

Hosszú program - ennek volna több értelme

A hosszabb távra szóló - egyébként az NGM ZKA-elképzeléseivel is inkább összhangban lévő - program legalább 10 éves futamidővel számol. Ez nemcsak az állomány fiatalítását, hanem az alternatív hajtású járművek elterjedésének támogatását és a környezetterhelés csökkentését is célozná - utóbbit amúgy is csak hosszabb távon lehet elérni. A használtakra vonatkozó 4 éves felső, és a leadott kocsikra érvényes 11 éves alsó korhatár itt is feltételként szerepel, a támogatási összegek azonban mások, nincsenek külön nevesítve a nagycsaládosok és nincs maximált vételár sem. A legfeljebb 4 éves autó árának 20 százalékát, de legfeljebb félmillió forintot, az 1 év alatti új, alternatív (elektromos és hibrid) meghajtású autó árának pedig 20 százalékát, de maximum 800 ezer forintot tenné ki az állami támogatás. Ehhez jöhetnének még a kereskedői kedvezmények.

Az éves egyenleg itt a rövid távú programban kalkuláltnál kisebb mínuszt mutat: tízezer autónál 3,22, tizenötezernél 4,83, húszezernél pedig 6,44 milliárd forint a forrásigény.