Szeptemberben 20,1 százalékos volt infláció, ami 26 éves rekord, miközben ez volt az első hónap, amikor  a bérnövekedés nem érte el a fogyasztói árindexet, azaz csökkentek a reálkeresetek - derül ki a Világgazdaság cikkéből, amelyben a visegrádi országok helyzetét hasonlítja össze ebből a szempontból.

Az infláció várhatóan jövőre tovább nő, miközben a bérek növekedés az ideinél jóval lassabbnak ígérkezik. Várakozások szerint amíg nem lesz egy számjegyű az infláció, addig Magyarországon csökkennek a reálbérek. Ez minden jóslat szerint jövő év végére lehet realitás.

Eközben a visegrádi országokban már az év eleje óta mínuszban vannak a reálbérek: Csehországban 6,6, Szlovákiában 2,9, Lengyelországban pedig egy százalékkal értek kevesebbet a fizetések az első fél évben, mint 2021 azonos időszakában.

Az osztogatás mellékhatása

Magyarországon június végéig 7,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek, köszönhetően a jövedelmi transzfereknek, mint a fegyverpénz, illetve a jelentős minimálbér-emelésnek, azaz tulajdonképpen ezen hatások miatt nem fordult korábban mínuszba a hazai bérdinamika.

Jövőre ugyanakkor fordulhat a kocka, az őszi parlamenti választásokra készülő Lengyelországban ugyanis már megvan a megállapodás a minimálbérről, ott két ütemben összesen 20 százalékkal emelkedik a kötelező legkisebb fizetés.