Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munkáltatók részben arra hajlanak, hogy ne legyenek rögzített, az inflációt és a gazdasági növekedést figyelembe vevő indexálások a megállapodási folyamatban, miután ez elkötelezettséget jelentene a számukról - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a jövő évi bérekről folyó tárgyalásokról az Mfornak.

Nem várható, hogy a jelenlegi változó infláció miatt a szokásoktól eltérően ne egy évre, hanem akár fél évre kössék a bérmegállapodást, vagy időközben felülvizsgálják azt. A Munkástanácsok elnöke elmondta, hogy bár voltak hevenyészett vizsgálatok és próbálkozások arra, hogy esetleg év közben felül kéne vizsgálni a béreket, de korrekcióra még nem volt példa az elmúlt harminc évben.

Stabilitást akarnak a munkaadók

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondása szerint alapvetően igyekeznek tartani magukat ahhoz, hogy november végén december elején megszülessen a bérmegállapodás, miután nem szeretnének évközi bérkorrekciót, mert ez nehezen kezelhető. Ugyanakkor hozzátette, ha a kiszámíthatatlan marad infláció, valamint a háborús helyzet, akkor nem lehet kizárni egy korrekciót.

A korábbi találkozón a bértárgyalásokkal kapcsolatban konkrét számokról nem beszéltek. Miután a 2016-ban kötött hatéves bérmegállapodás 2022 végén lejár, és ehelyett újat kell kötni, a felek egyelőre ennek alapelveiről egyeztettek. Arról, milyen forrásokat használjanak, milyen adatforrásokat vegyenek figyelembe, milyen elvek mentén állapodjanak meg a bérekben.