Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eredeti tervekben bemutatottnál is nagyobb kikötő épülhet Balatonföldváron a Nyugati strandra – derült ki a beruházás miatt indított környezetvédelmi per legutóbbi tárgyalásán a Pécsi Törvényszéken. Az eredeti tervek 2,3 hektár vízfelületű, összesen 2,8 hektáros, 175 hajó befogadására alkalmas kikötőről, két, 311, illetve 225 méteres, a Balatonba nyúló mólószárról szóltak.

A kikötő teljesen kettévágná a strandot egy 900 és egy 700 négyzetméteres részre, ráadásul kikötő 100 méteres körzetében tilos fürdeni, így könnyen lehet, teljesen megszűnik a fürdés lehetősége.

Az új tervben a hosszabbik móló 380 méteresre nőtt, a kikötő területe pedig 3,5 hektárra, a medret az építkezés kezdetekor 60 centiméter mélyen tervezik kikotorni – írja a Népszava. A mólókat a beruházó Balabo Kft. idén június 1-ig akarja megépíteni.

A beruházás ellen több civil szervezet is tiltakozott, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület perre is ment, mert nem szeretnék, hogy a jelenleg ezrek használta strandon 1,6 milliárd forintból kikötő épüljön.

A Fideszes vezetésű önkormányzat szinte a fű alatt, a veszélyhelyzeti egyszemélyi döntési lehetőséget kihasználva már-már suttyomban jött elő a monstrum tervével – miről amúgy a kampányban szót sem ejtett.

A projektet annak ellenére engedte át a Veszprém megyei Kormányhivatal, hogy a tiltakozó civilek szerint a terület besorolása strand, így maximum a 10 százalékát lehet beépíteni, 65 százaléknak pedig zöldterületnek kell lennie. E mellett környezetvédelmi, ökológiai, áramlástani, hulladék- és szennyvízkezelési szempontok szerint is necces a beruházás és társadalmi egyeztetés sem volt.