A hvg.hu szombati információja szerint gyakorlatilag a teljes magyar húsexport fogadását letiltotta Oroszország a saját és az orosz vámunió területén állategészségügyi okokra hivatkozva - ez derül ki egy orosz rendeletből, amit a Roszszelhoznadzor, az orosz élelmiszer-ipari és mezőgazdasági termékek állami felügyelete adott ki.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, Kardeván Endre az MTI-nek elmondta, hogy az orosz ellenőrök Magyarországon 20 állati eredetű élelmiszer-feldolgozó üzemet auditáltak, ebből 14-nél hiányosságot találtak, ezért ezeket átmenetileg kitiltották az Oroszországba szállító cégek közül addig, amíg az előírt feltételeket nem teljesítik.

Az államtitkár hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, ha a jelzett hiányosságokat pótolják, a hibákat kijavítják az üzemek, a magyar partner ezt auditálja, akkor ismét visszaengedik őket a piacra.

Kardeván szerint a hibákat, hiányosságokat 1-1,5 hónap alatt ki lehet javítani, a magyar auditot ő személyesen, mint országos főállatorvos fogja igazolni az orosz fél számára, és ezt követően az érintett cégek ismét szállíthatnak az orosz piacra.

Az orosz hatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint 2014. május 14-étől a Hungerit Baromfifeldolgozó, a Master Good, a Her-Csi-Hús, a Darius Hús, a Hungary Meat, a Pápai Hús, a Pick Szeged több cége, az Ász-Kolbász, az Alföldi-Hús Zrt., a Tamási-Hús, a Prima Enten és a Pannontej cégek érintettek.

Még tárgyalnak

A Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa szombaton Moszkvában az MTI-nek azt mondta: még tárgyalnak az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelettel a 14 magyar hús- és tejfeldolgozó cég termékeinek Oroszországba való behozatalának ideiglenes tilalmával kapcsolatos rendelkezéséről. Kiss Szilárd megerősítette, hogy a Roszszelhoznadzor (az orosz állat-, és növényegészségügyi felügyelet) magyar kérésre február második felében végezte el azoknak a magyar cégeknek a vizsgálatát, amelyek már szállítanak az orosz piacra és azokét is, amelyek szeretnének oda bekerülni.

Az Oroszországban dolgozó miniszteri biztos hozzátette ugyanakkor, hogy április 30-án a Roszszelhoznadzor egyik helyettes vezetőjének, Alekszej Szaurinnak az intézkedésére tették közzé az interneten azt a listát, amely szerint 14 magyar húsfeldolgozó cég termékeinek Oroszországba behozatalára május 14-étől ideiglenesen tilalmat rendeltek el.

Kiss Szilárd hangsúlyozta, hogy a lista nyers, nem teljes, és nem szerepelnek rajta azok a cégek, amelyek eddig nem szállítottak Oroszországba. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára ezért megkereste az orosz állat- és növényegészségügyi hatóság vezetőjét, Szergej Dankvertet. A beszélgetés eredménye, hogy a jövő hétfőn egyeztetésre várják az orosz hatóságnál Kiss Szilárd miniszteri biztost, az orosz hatóságnál tehát készek a kérdés megvitatására.

Márciusban reménykedtek

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára február 10-én az MTI-nek Moszkvában számolt be arról, hogy a Roszszelhoznadzor 21 magyarországi sertéshús üzem, exportőr cég és húsfeldolgozó, valamint sertéstelep ellenőrzését végzi el február 16-a után. Az államtitkár közölte, hogy ebből 18 olyan üzem, amely már szállít az orosz piacra, és 3 új céget is bekapcsoltak az engedélyeztetési vizsgálatba.

Az államtitkár akkor azt remélte, hogy Oroszország márciusra remélhetően feloldja az Európai Unió tagállamaira, így Magyarországra is vonatkozó élősertés, sertéshús, valamint sertéshúsból készült termékek behozatali tilalmát.

A Roszszelhoznadzor április 30-án közzétett tájékoztatása szerint a február 16. és március 1. között az állati eredetű termékek magyarországi ellenőrzése eredményeként az Oroszországi Föderáció és az orosz-fehérorosz-kazah vámunió állategészségügyi előírásainak megfelelően 14 cég termékeire ideiglenes korlátozást vezetnek be május 14-től.