Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-ával

- fogalmazott.

Az Eiffel Műhelyházban például távfűtés van, január 1-jétől lesz érvényes az új ár, de még nem tudjuk, mi várható a következő évre, márpedig az Eiffel 30 ezer négyzetméteres, ami nagyon nagy terület - tette hozzá.

Baj esetén az Eiffel ügyében, központi költségvetési intézményként, az államhoz fognak fordulni, mert ha nincsenek is benne előadások, ott gyártanak, próbálnak, raktároznak, tehát működnie kell, különben az Operaház sem működik - idézi a vezetőt az Infostart.

A rezsiszámlák mértékéről a főigazgató elmondta: sok intézmény együtt "közbeszerezteti" a gázt. A kapott ajánlat egymilliárd forint körüli összegről szól a gáz esetében, ami 8-10-szeres változás. Az áram esetében is hasonló nagyságrenddel kell már számolni, bár a konkrét szám még nincs meg.

Most csak arra tudunk koncentrálni, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsuk, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki.

A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd,

- mondta.