Tavaly csak a Balatonnál mintegy 25-30 százalékkal növelték a forgalmat a biciklis turisták, s idén további 15-20 százalékos bővülést várnak tőlük a piaci szereplők. A balatoni bicikliskörút mentén 2010-ben mintegy tíz különböző kerékpáros-létesítmény készült − szervizek, kölcsönzők, szállás- és pihenőhelyek −, idén újabb 8-10-et szeretnének befejezni, elsősorban pályázati források segítségével. Siófok és Szántód tovább bővíti kerékpárút-hálózatát, Csopakon pedig a "Kerékpárosbarát település" programban egyebek közt pihenő és madárles épül, 93 millió forintos beruházással.

A Balatonnál ugyanakkor nyomvonal-korrekcióra és újabb tájékoztató táblákra is szükség volna: a bringakörút számos szakasza rendkívül rossz műszaki állapotban van, illetve hiányos, mivel ugyanott közlekednek a biciklisek és a gyalogosok. A 2009-ben életre hívott Balatoni Kerékpáros Turisztikai Szövetség idén áprilistól október végéig így is tucatnyi nagy tókerülő túrát szervez, mert a fejlesztések mellett programok is kellenek a bringások odacsábításához. Így látják ezt az idegenforgalmi szakemberek is: a kerékpárral érkező vagy azt bérlő vendégek száma évről évre nő − számolt be lapunknak Sternócky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketingigazgatója −, ezért folyamatosan bővítik a kapcsolódó szolgáltatásokat, programokat. Tapasztalataik szerint a wellness-szolgáltatások mellett a kerékpáros turizmussal lehet a leghatékonyabban meghosszabbítani a szezont.

Tavaly minden negyedik vendég kerékpáros turista volt, idén már minden harmadik az lehet − nyilatkozta Kristóf Orsolya, az utazásszervezéssel foglalkozó Magyar Tenger Kft. értékesítési vezetője.  Az északi partra a nagyobb túrákat kedvelők mennek, a délire azok, akik sík terepen vállalkoznak kisebb kirándulásokra, de ma már mindenütt jellemző, hogy könnyebben lehet kiadni azokat a szálláshelyeket, ahol kerékpár is várja a vendégeket. Egyre több emellett az olyan külföldi, elsősorban osztrák, olasz és svájci csoport, amely nagy, több száz kilométeres utakat is megtesz az elő-, illetve az utószezonban, és közben színvonalas kulturális vagy gasztronómiai  programokat is igényel. Ezekbe be lehetne kapcsolni a Dél-Dunántúlt és a Balaton-felvidéket is, ám a legtöbb helyen még kerékpárút sincs, egyebekről nem is beszélve. Jakab Csaba Révfülöpön két éve üzemeltet kerékpáros-pihenőt, szervizzel, kölcsönzővel, büfével − tavaly csaknem a duplájára nőtt a forgalma, s ez az év sem indult rosszul. Az eredmények megtartásához vagy növeléséhez folyamatosan fejleszteni kell − tette hozzá Jakab, aki olyan panziót és vendéglőt szeretne mielőbb tető alá hozni, amely megjelenésében és berendezésében a kerékpározáshoz kapcsolódik, de mozgássérültek is tudják használni, ugyanis ők is egyre többen jönnek. Olyan ingyenes szórólapokra, térképekre is nagy szükség volna, amelyeken feltüntetik egy-egy térség nevezetességeit, illetve a kerékpárosszállásokat, -szervizeket.

A Fertő tó partján tavaly három kerékpáros-állomást adtak át, ezt idén  két újabb követi, emellett osztrák−magyar  együttműködéssel jelentős fejlesztések kezdődtek a Lajta és a  Mosoni-Duna partján is, többségében pályázati  forrásokra, illetve hitelekre támaszkodva. A Fertő tó közeli Hegykőn panziót, javítóműhelyt és kerékpárüzletet is működtető Balogh Ferenc szerint tavaly a biciklisek nélkül lehúzhatták volna a rolót. A tó körbekarikázása egyre népszerűbb, de több olyan bécsi törzsvendégük is van, aki szinte minden hétvégén megérkezik és ellátásában a kerékpárja rendbetétele is benne van. (A javítóműhely forgalma egyébként is erős, hiszen a határ másik oldalán nem olcsó a szolgáltatás.)

A Velencei-tónál további kölcsönzők és  kerékpáros-szálláshelyek építését tervezik, az ottani vendéglátók egy része azt is vállalja, hogy tárolja a rendszeresen odajárók biciklijét. Kovács Jenő gárdonyi pihenő- és szerviztulajdonos elmondása szerint azt próbálják kihasználni, hogy a fővárosból már egy-két órára is érdemes leugrani, de néhány térségbeli vállalkozóval összefogva tavaly több iskoláscsoportot is sikerült olcsó kerékpártúrára csábítani. A legnagyobb gond az, hogy a tónál nagyon hiányos az úthálózat, különösen az északi parton.

Versenytávok (km)
Pelso Kupa204
Balaton Maraton204
Tihany Túra76
Panoráma Túra40 v. 25

Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés