Az amerikai alelnök hivatalos látogatásra érkezett Belgrádba, ahol a két ország kapcsolatairól, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédről, a regionális viszonyokról és Szerbia európai uniós csatlakozásáról tárgyalt a szerb miniszterelnökkel. Biden kijelentette: Szerbia nagy utat tett meg azért, hogy több területen is győzedelmeskedni tudjon.

Amerika tiszteli azokat a vezetői erőfeszítéseket, amelyeket a nehéz pillanatokban a szerb kormányfő az ország érdekében hozott - hangsúlyozta.  "Történelmünk egyes pillanatai fájdalmasak voltak, örülök, hogy új fejezetet nyithattunk" - szögezte le Biden, egyúttal részvétét nyilvánította azon áldozatok családjainak, akik az 1999-es NATO-bombázásokban vesztették életüket Szerbiában.

Az amerikai politikus szerint Vucic erőfeszítéseket tett a régió stabilitása érdekében. Megemlítette a szerb miniszterelnöknek a srebrenicai mészárlás 20. évfordulója alkalmából tett látogatását, akárcsak annak a júniusi megállapodásnak az aláírását, amelyet a balkáni ország Horvátországgal kötött a kétoldalú viszony előmozdításáról.

Vucic a sajtónak úgy nyilatkozott: jelentős támogatást vár az Egyesült Államoktól a béke és a stabilitás megőrzése érdekében a régióban. A szerb kormányfő a tárgyalások kapcsán úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok békét és stabilitást akar a Nyugat-Balkánon, "Szerbia pedig mindent megtesz, hogy ehhez hozzájáruljon". Szerbia a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy javítson az albánokkal való viszonyán - mondta, majd hozzáfűzte, hogy egy hónap múlva Edi Rama albán miniszterelnök hivatalosan is Szerbiába látogat.

Joe Biden a sajtótájékoztatót követően Tomislav Nikolic szerb államfővel is találkozott. Az Egyesült Államok alelnöke még kedd este Koszovóba utazik. Szerdán Hashim Thaci koszovói államfővel és Isa Mustafa kormányfővel folytat tárgyalásokat.

Koszovói lapok szerint Biden jövetelének célja, hogy normalizálja a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet. Egyes szakértők szerint az Egyesült Államok alelnöke sokkal szigorúbb lesz a koszóvói politikusokkal, mint amennyire a szerbekkel volt. Az országban politikai válság van, amely több mint egy éve tart, és amely nem engedi, hogy fontos kérdésekben egyetértés szülessen még Koszovón belül sem.

QP | Quality Placement