Több mint 66 ezer személysérüléses baleset történt 2015 és 2018 között, ez az előző négyéves - 2001-től 2014-ig - terjedő időszakhoz képest 6 százalékos növekedést jelent, de 10 százalékkal elmarad a 2007 és 2010 közötti eredménytől a hivatalos adatok szerint.

Sokan nem kötik be magukat

A KSH most egy interaktív alkalmazással mutatja be a 2015 és 2018-as időszak baleseti statisztikáit. Többek között kiderül ezekből, egy hosszabb, csökkenő tendenciát mutató időszak után 2012 óta újra nőtt a balesetek száma. Ezt minden bizonnyal a gyarapodó autóforgalom is okozhatja. Tavaly már 12 százalékkal több baleset történt a hazai utakon, mint 2012-ben.

A balesetekben 2018-ban 468 járművezető és utas vesztette életét, akik közül 268-an (az áldozatok 57 százaléka) nem használta a biztonsági övet. A súlyos sérüléssel járó balesetek esetében ez az arány rosszabb: a súlyosan sérültek 62 százaléka nem volt bekötve a baleset bekövetkezésekor.

Melyik a legveszélyesebb nap?

A legtöbb baleset péntekenként délután 4 és 5 óra között, a legkevesebb vasárnaponként történik. A július és az augusztus számít a legveszélyesebb hónapnak. A 2018-ban történt 16 951 balesetből 1442-t okoztak ittasan, az ilyen balesetek száma hétvégenként emelkedik.

Tavaly 2018-ban 633 halálos áldozata volt a közúti baleseteknek, ez több, mint a Balaton partján fekvő Szántód lélekszáma.

A halálos kimenetelű balesetek száma alapján leginkább az 52., 51. és az M2 utak egy-egy szakasza szolgál rá a halálút megnevezésre

- derül ki a baleseti térképről, amely szerint emellett a 4-es, a 44-es és a 83-as út egyes szakaszai is a legveszélyesebb utak közé tartoznak.

A rendőrség adatai alapján készült, rengeteg adatot bemutató KSH-s interaktív térkép itt érhető el.