Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Közleményükben arra reagáltak, hogy a fővárosi kormányhivatal közlése szerint járatai 91 százalékán még mindig nem sűrített a BKK - írja az MTI.

A BKK azt írta: a szeptemberben és novemberben bevezetett járatsűrítésekkel "minden létező és hadra fogható fővárosi járművet forgalomba állítottak" a fővárosi közlekedési szolgáltatókkal együtt.

A gyakorlatban rendelkezésre álló maximális járműszám maximális kihasználásával, a jelenlegi helyzetben bevethető összes járművezető foglalkoztatásával a közlekedési cégek elérték a plafont.

Közlésük szerint ugyan a novemberi járványügyi szigorítások óta városszerte ismét csökken a járatok kihasználtsága, a fővárosi önkormányzatnak, a BKK-nak és a szolgáltatóknak "továbbra is az a legfontosabb, hogy biztonságosan lehessen utazni Budapesten".

"Ennek érdekében természetesen együttműködik a járatsűrítésekről ismét félrevezető információkat kijelentő fővárosi kormányhivatallal is" - áll a kommünikében.

A BKK megismételte: nem igaz, hogy a társaság nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, és hogy nem adott át ezzel kapcsolatban dokumentációt a kormányhivatalnak.

Éppen a járványhelyzetre való tekintettel - tették hozzá - már szeptember óta az iskolai időszakban érvényes menetrendnél is sűrűbben indítják a járatokat, a hivatal kérése alapján pedig november óta a létező legnagyobb kapacitással nyújtanak szolgáltatást: forgalomba állítottak minden létező budapesti autóbuszt, villamost, trolibuszt és metrószerelvényt.

A BKK szerint a budapestiek félrevezetésére alkalmas ezeket az intézkedéseket úgy értelmezni, hogy "a BKK 300 vonalának mindössze 9 százalékán" döntött járatsűrítésről.

Úgy fogalmaztak: a BKK "pontosan tisztában van azzal, hogy a hadra fogható pluszjárműveket mely vonalakra célszerű forgalomba állítani". Ezek az úgynevezett gerincvonalak, ezeken a legnagyobb a kihasználtság: a 3-as és a 4-es metró, az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos, a budai fonódó villamoshálózat vonalai, a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszjáratok, valamint a nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok, így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es busz, illetve a 76-os és a 79M trolibusz - sorolták.

A közlemény félrevezetőnek minősítette azt az állítást is, amely szerint a 3-as metró pótlása miatt "feleslegesen" vontak el 100 autóbuszt a járatsűrítésektől. A metró belvárosi szakaszán jelenleg is tart a felújítás, a vonal egyáltalán nem alkalmas metróközlekedésre - írták.

Hangsúlyozták, hogy az eleve 9 óráig nyújtott reggeli és a 19 óráig nyújtott délutáni csúcsidei menetrendbe integrált pluszjáratok a lehető legsűrűbb menetrend szerint közlekednek. A jelenleginél sűrűbb szolgáltatást már csak akkor lehetne nyújtani, ha a főváros azonnal új járművekhez jutna, a közlekedtetésükhöz elég járművezető volna, a járművek üzemeltetésére - üzemanyagra, karbantartásra - pedig további anyagi forrás állna rendelkezésére.

Emlékeztettek arra is, hogy a Volánbusz a BKK által biztosított 1200 autóbusz mellett további 140 buszt biztosít a budapesti helyi közlekedésben, olyan meghatározó vonalakon, mint a Széll Kálmán térről közlekedő 22-es vagy az Örs vezér teréről Rákoskeresztúr felé közlekedő 169E járaton.

"Ennek ellenére a Volánbusz semmilyen módon nem veszi ki a részét budapesti járatsűrítésből, sőt éppen a kormányrendeletre hivatkozva nem növelte a Budapesten közlekedő 140 autóbuszának a kapacitását" - olvasható a közleményben.

A BKK szerint a kormányrendelet, amelyre hivatkozva a fővárosi kormányhivatal további járatsűrítést kér Budapesten, előírja: a fővárosban, valamint a megyei jogú városokban a helyi közösségi közlekedést végző társaságoknak járatsűrítési tervet kell készíteni.

A BKK értetlenül áll azelőtt, hogy Budapesten a helyi hivatal a jelentős járatsűrítést sem fogadja el, míg van olyan megyei jogú város, ahol ugyanezen kormányrendelet hatálya alatt e hét elejétől a tanszüneti menetrend szerint, azaz az eddiginél ritkábban indulnak a járatok - zárták közleményüket.