Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megkérdezettek közel fele tervez valamit vásárolni idén a Black Friday során, a vásárlást tervezők hetede pedig minden karácsonyi ajándékot ezen időszak során szerezne be – derül ki a Euronics boltlánc magyar vásárlók körében végzett kutatásából. Az érdeklődés ellenére idén teljesen más helyzet várhatja a vásárlókat a fizikai és az online boltokban.

Az akciók egyre inkább az online térbe költöznek a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi magazin által idézett szakértők szerint: a pandémia jelentősen felgyorsította az átállást. Szerintük annak ellenére, hogy idén többen lehetnek majd a fizikai boltokban, mint 2020-ban, a járvány előtti tömegjelenetek már nem valószínű, hogy valaha is visszatérnek.

Másrészt a járványhelyzet hatására kialakult alapanyaghiányok, globális ellátási gondok, az üzemanyagárak emelkedése idén jelentősen átírják a szokásos forgatókönyvet.

Így például jóval korábban indultak be az akciók, az Egyesült Államokban már több nagy szereplő is meghirdette ezeket, hogy karácsonyra be tudják szerezni a termékeket a vásárlók.

Az is kérdés, hogy az akciós napok alatt milyen termékek lesznek a polcokon. A Black Friday-akciók főszereplői ugyanis jellemzően az elektronikai eszközök és az okostelefonok, de a globális ellátási gondok, a chiphiány miatt lehetnek olyan termékek, amelyek nem lesznek elérhetőek az idén.

Ne hagyjuk magunkat pánikvásárlásba hajszolni

A chiphiány mellett a megnövekedett szállítási költségek és a hosszabb kiszállítási idők miatt vannak termékek, amelyek esetében nem érdemes várni az akciókig: az olyan játékkonzolok, mint a PS5, Xbox Series S vagy a Series X, a Nintendo Switch OLED (ennek hibájáról a Tudatos Vásárló írt) nehezebben elérhetőek jelenleg, így nem valószínű, hogy megjelennek az akciókban – mutat rá a Consumer Reports. A játékgyártók már nyáron arra hívták fel a figyelmet, hogy karácsonyra hiányok lehetnek, így ha valaki egy-egy népszerű játékot keres karácsonyra, érdemes megvenni, amikor elérhető.

Az átmeneti hiány miatt azonban még nem kell vásárolni, ha valakinek nincs valójában szüksége az adott termékre. A lemaradás érzése ugyanis erős ösztönzés lehet a vásárlásra, de a pánikdöntések helyett fontos higgadtan mérlegelni a helyzetet.

A leértékelések csábítók tudnak lenni, de megfontolni, mi az, amire valóban szükség van. Hiába olcsó ugyanis egy botmixer vagy kávéfőző, netán újra elérhető egy játékkonzol, ha valaki ezeket nem vagy nem eleget használja. A különböző kidobott elektronikai eszközökből az ENSZ 2019-es adatai szerint a világon évente közel 50 millió tonna elektromos hulladék keletkezik, és ennek mindössze 20 százalékét hasznosítják újra. Jelentős mennyiségű szemetet termelnek a ruhák is, globálisan évente 92 millió tonna textilhulladékot.

Ne Vásárolj Semmit!

Hagyományosan a Black Friday-n, azaz a Fekete Pénteken – idén november 26-án - tartják a Ne Vásárolj Semmit! napot is, amely a túlfogyasztás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Sokszor ugyanis feleslegesen, a valós szükségleteken túl vásárolnak az emberek. A Ne Vásárolj Semmit! napon a Tudatos Vásárlók Egyesülete arra hívja fel a figyelmünket, hogy az akciók túlfogyasztásra ösztönöznek, márpedig az emberiséget egyedül a fogyasztás csökkentése mentheti meg bolygónk felélésétől. A napot először az ETK (Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület) szervezte 22 évvel ezelőtt, majd a 2000-es évek közepétől a Tudatos Vásárlók karolták fel. Az utóbbi években a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és tagszervezetei is szerveztek akciónapokat ebből az alkalomból.A túlfogyasztás a családi büdzsét és a környezetet egyaránt megviseli. A Global Footprint Network minden évben kiszámolja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja. Míg 1970-ben december 23-ig használta el az emberiség az éves „kvótát”, 2021-ben már csak július 29-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási, míg Magyarország „része” június 8-án fogyott el.

A boltokban és a webshopokban azonban a vásárlás előtt is érdemes észnél lenni, nem minden leárazás jelent ugyanis feltétlenül kihagyhatatlan ajánlatot. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) például 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozásával kapcsolatban, de pórul járt az eMAG webáruház is.

Ha valaki online vásárol, akkor a Black Friday-akciók idején is igaz az, ami bármikor máskor: fizetés előtt fontos meggyőződni a webshop megbízhatóságáról, és a többi kereskedőnél látott ár töredékéért hirdetett termékek esetében érdemes gyanakodni.

Vigyázat, átverhetnek

A jogsértő webáruházak – folyamatosan bővülő – listáját itt lehet ellenőrizni, illetve nem árt azzal is tisztában lenne, hogy a fogyasztónak milyen jogai vannak, ha mégsem tart igény a megvásárolt termékre.

Az idei bevásárláskor a legtöbb helyen megnövekedett szállítási idővel lehet számolni, ezért – főleg a külföldi – webshopok esetében annak is érdemes utána járni, hogy mikorra várható a termékek érkezése. Ha valaki karácsonyra vásárol meglepetést, könnyen kicsúszhat az időből. A legtöbb helyen pont emiatt már fel vannak tüntetve az előrendelhető és a készleten lévő termékek, illetve a várható beérkezési idők is – ezt mindig érdemes ellenőrizni.