Ellentétben a populizmus hangjaival, a piacot nem gyengíteni, hanem erősíteni, az államot nem növelni, hanem kisebbíteni kell, az állam hatékonyságát, a támogatások, beavatkozások célzottságát, és az egész apparátus tisztakezűségét növelni - nyilatkozta Bokros Lajos a Népszabadságnak.

Magyarország a GDP ötven százalékára rugó jövedelemelosztással soha nem tud elkezdeni növekedni. Ezt az arányt lényegesen csökkenteni kell, jóval túl azon a mértéken, amit most a válságkezelés keretében bizonyos közterhek mérséklése előirányoz - figyelmeztet a közgazdász.

Most az lenne a feladat, hogy komoly reformokkal lényegesen szűkítsük az állam jövedelem újraelosztó szerepét, miközben azokon a területeken, ahol az állam fennmarad, a közjavak minőségét javítani kell. "Az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjrendszerre, a közigazgatásra, ezen belül az önkormányzatokra, az adórendszerre gondolok, de nyugodtan tovább lehetne menni: a bíróságok, az ügyészségek, a MÁV, az állami vállalatok, a közbeszerzések, a pártok finanszírozása iszonyatosan pazarló" - mondta Bokros.

Bokros úgy fogalmazott: fosztogatás zajlik, aminek következménye a gazdaság és a társadalom erkölcsi szövetének szétzilálása. Ezt mind meg kell változtatni, legalább azért, hogy a magyar gazdaság növekedési rátája elérje azt a szintet, ami reményt adhat az európai felzárkózásra.

A válságban a nyertesek és a vesztesek aránya megváltozott, több a vesztes, mint a nyertes - vallja Bokros. A vesztesek között pedig nagyon sokan vannak, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert nem mérték fel helyesen saját erőforrásaikat, tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, a közgazdász ugyanakkor elismeri, hogy erre az állami szabályozás lazaságai is ösztönözhettek sokakat.

A kormányoknak ki kell használniuk azt a lélektani előnyt, ami abból fakad, hogy az emberek érzik a válságot és nyitottabbak olyan reformokra, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek voltak - mondja Bokros.

A válság pozitív hatásairól szólva Bokros a krízis nyomán világossá tette, hogy bizonyos iparágak tevékenységére, termékeire nincs szükség. Nem az állam miatt egyébként, hanem mert a piac, a társadalom, a fogyasztó nem igényli őket. A zöld irányzatban viszont azért lehet bízni, mert a globális felmelegedés elleni harc fontosságát a közember is megérti - fogalmazott az egykori pénzügyminiszter.