Ezt Bokros Lajos, a CEU tanára, egykori pénzügyminiszter mondta a Pénzügykutató Rt. és az Allianz Hungária Biztosító Rt. "Adózás és verseny" című mai konferenciáján. Bokros - több előadóhoz hasonlóan - hangsúlyozta: az adórendszer nem szociális kedvezmények nyújtására való, az elsősorban a költségvetési bevételeket hivatott biztosítani. A kedvezmények a magánberuházásokat preferálják (például lakásvásárlást) a vállalkozói beruházásokkal szemben, ami alapvető ellentmondást jelent egy olyan gazdaságban, amely export- és működőtőke-orientált. A szakember az egészségügyi reform kapcsán közölte: az egészségügyben a nyugdíjreformhoz hasonló, többpillérű rendszerre van szükség, azaz egy állami biztosító mellett kötelező magán- és önkéntes pénztárakat is be kell kapcsolni a finanszírozásba. Ezzel csökkennének a tb-járulékok, ám az egészségügyre jutó összeg nem mérséklődne, sőt esetleg több is jutna ilyen célra, csak a teljes összeg egy része nem menne keresztül a büdzsén. Az önkéntes pillér létrehozása növelné a lakossági megtakarításokat, aminek alacsony szintje komoly gondot jelent a gazdaságnak. Surányi György, a Banca Intesa közép-kelet-európai igazgatója, a Corvinus Egyetem tanára felszólásában elmondta: a jelenlegi szja-rendszer adóelkerülésre ösztönöz. Bár az effektív adókulcs nemzetközi összevetésben nem túlzott mértékű, az átlagos jövedelmet igen magas, 38 százalékos adókulcs terheli - indokolta kijelentését a jegybank volt elnöke. Surányi szerint egy olyan adórendszert kellene létrehozni, amelyben a jövedelmek összes terhelése 35-50 százalék lenne, szemben a jelenlegi 60 százalékkal. Hozzátette: össze kellene vonni a munkaadói és munkavállalói járulékokat, s ezeket munkavállalókkal kellene megfizettetni teljes egészében, hogy érezzék, milyen kiadást jelent az ellátórendszer fenntartása. Az előadók közül többen elmondták, hogy a helyi adókat ingatlan alapú adózással lehetne kiváltani. Erre már születtek is rendeletek, ám eddig egyiket sem vezették be, részben amiatt, hogy politikailag nehéz felvállalni ezt a koncepciót.