Levelet írt a 12 ezer bölcsődei dolgozó nevében a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) a Belügyminisztériumnak a kormány honlapján megjelent a Köznevelésben foglalkoztatottak jogállásról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló jogszabály-tervezettel kapcsolatban.

Múlt héten került fel a kormány weboldalára az új törvénytervezet, amelyben új jogállást kapnának a pedagógusok, mégpedig úgy, hogy az életkor és a szolgálati idő helyett a teljesítményt helyeznék előtérbe – írtja az Eduline.hu

A bölcsődei dolgozók reprezentatív szakszervezete szerint a tervezet jelentősen érinti, illetve teljesen átalakítja a bölcsődei és a gyermekvédelmi területen pedagógus munkakörben foglalkoztatottak illetmény megállapításával kapcsolatos hatályos szabályokat is.

A szakszervezet szerint a jogalkotást előkészítő nem vette figyelembe – vagy ha igen, akkor nem számolt a bevezetéssel járó következményekkel –, hogy az új jogállási törvény hatálya nem csak a köznevelési ágazatban foglalkoztatottakra terjed ki.

A BDDSZ azt írta: a pedagógus szakszervezetek közzétett véleményével egyetértenek. Az új köznevelési státusztörvény bevezetését nem támogatják, mert az jelentős visszalépés a köznevelésben dolgozókra vonatkozó munkajogi szabályozás és a szakszervezeti joggyakorlás, valamint a tanítás/oktatás szabadsága tekintetében, beleértve a hatálybaléptetést is. 

A BDDSZ belügyminiszternek írt teljes levelét itt olvashatják.

Hétféle illetménytábla

A bölcsődei dolgozók bértábláját a HR-portál szellőztette meg. Bölcsődei területen 2023-ban a minimálbér és a garantált bérminimum 16 illetve 14 százalékos emelése hajtotta felfelé a béreket. Diplomás pedagógus munkakörökben pedig a szakmai ágazati pótlék 20-ról 32 százalékra történt emelése is. A bértáblákba Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke engedett betekintést.