Az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út kereszteződéséhez közel eső területen, egy zárt építkezésen találták korábban a rombolóbombát.

A környékbeli utcák lezárását feloldották, megindulhat a forgalom, a lakók visszatérhetnek a lakóhelyeikre.

A bombát nem a helyszínen hatástalanítják

Szállítható állapotban van a Városligetben talált világháborús bomba, így helyszíni hatástalanítására nincs szükség - közölte a fővárosi kormányhivatal a honlapján. A lezárásokat feloldották. A Magyar Honvédség tűzszerészei 11 óra magasságban sikeresen kiemelték a második világháborús, szovjet gyártmányú, 100 kilogrammos rombolóbombát a Városligetnél. A robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják, és később, kontrollált körülmények között fogják megsemmisíteni.

A lakók visszatérhettek lakóhelyeikre

A lezárásokat feloldották, megindult a forgalom, a lakók visszatérhettek a lakóhelyeikre.

A robbanótest kiemelése miatt mintegy 3500 embernek kellett elhagynia otthonát. "Budapest Főváros Védelmi Bizottsága és a közreműködő szervezetek köszönik a lakosság és az érintett területen dolgozók türelmét" - emelte ki a kormányhivatal.

A Budapesti Közlekedési Központ azt írta: megnyitották a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Thököly út között, az Ajtósi Dürer sort a Stefánia út és a Dózsa György út között, valamint az István utcát, a Marek József utcát, a Dembinszky utcát és a Peterdy utcát a Dózsa György út és a Murányi utca között, illetve a Cházár András utcát is. A 75-ös és a 79-es trolibusz valamint a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz ismét az eredeti útvonalon közlekedik.