Nem váltották le Győrben Borkai Zsoltot, a Fidesz-KDNP polgármesterét a választók: 44,33 százalékkal nyerte a megyeszékhelyen a választást, 42,86 százalékkal az összellenzéki jelölt, Glázer Tímea előtt. Összesen 641 szavazaton múlt a város vezetésének sorsa.

Pár hete még biztosnak tűnt volna Borkai győzelme, mert az egykori olimpikon 2006 óta tartó regnálást eddig mindig magabiztos győzelmekkel biztosította be. Azonban nem egész két hete egy blogon kikerült egy videó, ahol a politikus állítólag kokainmámorban látható prostituáltakkal egy szexorgián. Az ügy nem is  maradt győri karanténban, országos ügy lett belőle, a sajtóban pedig több gyanús ügylet is előkerült Borkai holdudvarából, cikkek jelentek meg például Rákosfalvy Zoltán ügyvéd földszerzéseiről az Audi-gyár mellett.

QP | Quality Placement

Borkai a vádakra úgy reagált, hogy a felvételeken semmi illegális nem látható, de hibázott és helytelenül cselekedett. Azután viszont sorra mondta nyilvános szerepléseit. Már a kormánypárti sajtótól is úgy tűnt, selyemzsinórt kapott: péntek este megjelent, majd eltűnt egy cikk a Magyar Nemzetben, amely lemondásra szólította fel. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a vasárnapi szavazatleadásakor azt mondta, először a választók, aztán ő mond majd véleményt Borkairól, amit többen fenyegetésként értelmeztek. A szavazópolgárok viszont a jelek szerint feloldozták.

"A választók döntöttek róla, de hétfőn a miniszterelnök fog, és azt azért érdemes kivárni" - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Borkai sorsáról.

Az egykori olimpikont a városi közgyűlésben Fidesz-KDNP-s többség várja majd.

A további választási eredményeket ezen a linken érheti el.