A Győri Ítélőtábla arra kötelezte a város önkormányzatát, hogy e-mailben elküldje egy adatigénylőnek a nemrégiben lemondott Borkai Zsolt volt polgármester 2018-ban leadott vagyonnyilatkozatát - olvasható a portálon.

Győr még az átlagnál is jobban titkolta a polgármesteri vagyonnyilatkozatot. Egy váci aktivista Ferjancsics László - aki egyébként azóta önkormányzati képviselő és alpolgármester - perre is ment, hogy Borkai nyilatkozatát megszerezze.

A per fő kérdése az volt, hogy a dokumentumot ki kell-e adni e-mailben a kérelmezőnek, vagy sem.  Borkai jogi képviselője azt kívánta elfogadtatni a bíróságokkal, hogy nem vonatkozik rájuk az információszabadságról szóló törvény. Érvelése szerint az önkormányzati törvény írja elő az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának benyújtásáról szóló szabályokat. A helyhatóságnak működési szabályzatot kell alkotnia, amelyben meghatározzák, mely bizottság tárolja a leadott vagyonnyilatkozatokat.

A Győri Ítélőtábla azonban az érveket nem fogadta el és immár jogerősen kimondta, hogy ha valaki e-mailben kéri az önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester) vagyonnyilatkozatát, akkor azt e-mailben kell kiadni. Itt az információszabadság érvényesüléséről, egyszersmind az alaptörvény VI. cikk harmadik, átláthatóságról szóló rendelkezésének akadálymentesített érvényesüléséről döntöttek - írja az Átlátszó.

Ráadásul volt még egy kockázat: hiába nyer az adatigénylő, az eljárás elhúzódása oda vezethet, hogy esetleg már nem is található meg a kért dokumentum. Az országgyűlési képviselőkével szemben ugyanis az önkormányzati képviselők és polgármesterek vagyonnyilatkozatát vissza kell adni akkor, amikor leadják az új vagyonnyilatkozatukat. Ez rendszerint minden év január 30-ig esedékes. Vagyis ha az ügy elhúzódik, akkor már nem volna mit kiperelni.

Ferjancsics és ügyvédje ezért ideiglenes intézkedésként a vagyonnyilatkozat zárolását kérte. A bíróság helyt adott a kérelemnek, és megtiltotta az önkormányzatnak, hogy visszaadja az okiratot Borkainak.

Borkai Zsolt vagyoni helyzetéről korábban a hvg.hu írt.