Az Agrárminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a szüreti felkészülésben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100 000 hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon. Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében - derül ki a tárca közleményéből.

Az indoklás szerint a pandémia miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése okán a borászatok egy része nehéz helyzetbe került. Nagy István azt is elmondta, hogy bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok. 

A támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 110 és 150 Ft közötti nettó áron vesz át a lepárló. Egy bortermelő legfeljebb 2 000 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben résztvevő lepárlóüzemek valamelyikébe. A beszállított bornak 95 százalékban saját előállításúnak kell lennie, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb, mint 11 százalék. A támogatást a lepárlóüzem igényelheti, és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére.

Az intézkedés nyomán a borpiac minden szegmenségben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét. Emellett bízunk benne, hogy a támogatás hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdák a megtermett szőlőjüket magasabb áron tudják értékesíteni . 

A részletes támogatási feltételei a boraszat.kormany.hu/leparlas2021 oldalon érhetők el.

Másik könnyítés a borászatoknak, hogy 1 év haladékot kaptak a bortörvényhez való alkalmazkodásra.

A borpárlat

A borpárlat vagy brandy olyan égetett szesz, amely a szőlőmustból erjesztett bor lepárlásával készül. Általában fahordós érlelés után, 36–60% alkoholtartalommal hozzák forgalomba. Jellemzően étkezés után fogyasztják. Leghíresebb fajtája a francia cognac, amely után a magyar köznyelvben időnként még ma is konyaknak nevezik a borpárlatot.

Az európai szabályozásban a brandy és a borpárlat sem teljesen azonos fogalmak. A borpárlatot legfeljebb 86% alkoholtartalmúra szabad lepárolni, legalább 37,5% alkoholtartalommal kell palackozni, de nem kötelező érlelni. Ezzel szemben a brandy minimális alkoholtartalma palackozáskor 36%, a hordó méretétől függően (1000 liter alatt, illetve fölött) legalább 6, illetve 12 hónapig kötelező érlelni, és felerészben tartalmazhat olyan bordesztillátumot is, amit 86%-nál erősebbre (legfeljebb 94%-ra) finomítottak, tehát jellegtelenebb a szabályos borpárlatnál. Az ilyen brandy készítése nagyban hasonlít a kevert whisky gyártási módszeréhez is, melyben szintén semlegesebb, szeszfinomítóban készült whiskyvel keverik a hagyományos, markánsabb ízű whiskyket.

A borpárlat a legkorábbi égetettszesz-típus volt. A szeszfőzés első egyértelmű említése a 12. századi Itáliából származik, és a bor lepárlásával készült aqua ardens-t („égő vizet”) írja le, melyet gyógyszerként alkalmaztak. Az aqua ardens további többszörös lepárlásával tisztább alkoholt, aqua vitae-t („az élet vizét”) nyertek, melyet gyakran gyógyfüvekkel együtt pároltak le. Az aqua vitae később (gyakran eltorzult formában vagy lefordítva) az égetett szeszek általános elnevezése lett.

Forrás: Wikipedia