A rekordinfláció, egekbe szökő árak és a recesszió sem tudja megtörni a magyarok jattolási kedvét – írja a Forbes.

A szakértők szerint szó nincs a borravaló haláláról, hiszen csak a formája alakul át a digitális fizetési megoldások egyre nagyobb népszerűségével, valamint a visszaszoruló fekete- és szürkegazdasággal. 

Szervizdíj a borravaló helyett

A hazai vendéglátóiparban a legtöbb helyen már tartalmazzák az árak a felszolgálásért járó díjat – mondta el Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Az így befolyó összegeket a legtöbbször szétosztják a teljes személyzet között, így nemcsak a pincér kap a jattból, hanem például a konyhalány és a szakács is.

Ugyanakkor a szállodák is egyre gyakrabban vetik fel, hogy náluk is be kellene vezetni

 – tette hozzá Flesch Tamás

A szakmai szervezet vezetője szerint régebben elvárás volt, de ma is ugyanúgy örülnek a szolgáltatók a jattnak. A szocializmusból megmaradt nemzeti szokások miatt sokáig kötelezőnek érezték a magyarok, hogy borravalót adjanak, mára azonban ez nem elvárás az iparág vezető szakértőinek visszajelzései alapján. 

Virtuálisan is jattolhatunk

A fiatalabb generációk körében ugyanakkor kezd kikopni a jattolás, ami annak is köszönhető, hogy ők főleg bankkártyával fizetnek – állítja Nagy Elek, a Főtaxi tulajdonosa.

A vendégeknek az éttermekben és az ételrendelő alkalmazásokban is van lehetőségünk borravalót beállítani. Utóbbinál csak a futárnak tudunk plusz pénzt adni, az étteremben dolgozóknak nem.

Mennyit adnak a magyarok?

  • A taxisoknál a fuvardíj 5-15 százalékának megfelelő borravalót adnak a Főtaxinál.
  • Az éttermekben Flesch Tamás szerint legalább 10 százalék, de akár 13 százalék is lehet a szervizdíj.
  • Foodpandán 200, a Woltnál néhány száz forint volt az átlagos jatt. Néha előfordulnak kiugró esetek is, akár több tízezres összegekkel.