Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Index értesülése szerint 20 százalék feletti béremelés várható, továbbá az eddigi gyakorlattól eltérő módon a munkavállalói érdekképviseleteknek eredményrészesedést is sikerült tető alá hozniuk a vállalat képviselőivel egyeztetve – ezeket a gyár is megerősítette.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft., valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezet és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) konstruktív tárgyalásokat folytatott a bérek alakulásáról. A célunk az volt, hogy jó megállapodást kössünk az érdekképviseletekkel, ami megtörtént a következő évre vonatkozó bérfejlesztésről

– tájékoztatták a lapot. A vállalat emellett stabil foglalkoztatást, versenyképes juttatási csomagot és komoly fejlődési lehetőségeket kínál a dolgozóknak.

A bérmegállapodás további elemeivel együtt (az infláció alakulásától függően negyedévente folyósított külön kifizetés, vagy a dolgozóknak fizetett, újonnan bevezetett eredményrészesedés) a teljes juttatási csomag összességében akár több mint 30 százalékkal emelkedhet az egyes munkavállalók esetében a jelenlegi szinthez képest.

„A vállalat jelentős számú új munkatárs felvételét kezdte meg Kecskeméten a folyamatban lévő gyárbővítéssel és a jövőbeli, új, tisztán elektromos hajtású modellek gyártásával összefüggésben” – írja a portál.