Tavaly a drágulási toplistát négy alapvető élelmiszer, illetve élelmiszercsoport vezette - derül ki a KSH friss adataiból. A burgonya 25,8 százalékkal lett drágább, a cukor 19,6-tal, a friss zöldség 8,3-mal, az étolaj pedig 7,1-gyel. Ezeken kívül még a hazai és déli gyümölcs érdemel említést, amely 4,9 százalékkal drágult.

Az élelmiszereknél maradva a legnagyobb mértékben az áfacsökentett sertéshús ára csökkent 14,2 százalékkal, de a tej (5,1), a sajt (4), a tojás (2,6) is kevesebbe került tavaly, mint 2015-ben. Az élelmiszerek összességében 0,7 százalékkal drágultak tavaly.

Jól jártak a sörösök

A szeszes italok közül egyedül a sör lett olcsóbb 0,4 százalékkal, míg a bor 0,9, a tömények pedig 1,2 százalékkal drágultak. Mivel a sör súlya az inflációs kosárban duplája a másik kettőnek, az alkoholtartalmú italok összességében mindössze 0,3 százalékkal drágultak.

A cigaretta 4,3 százalékkal kerül többe, amely igen visszafogott a korábbi évek kétszámjegyű drágulásához képest. A 2016 végi és a 2017-es több lépcsős jövedékiadó-emelés következtében sok jóra idén sem számíthatnak a magyarok a trafikokban.

Top 10 dráguló termék 2016-ban
TermékÉves változás (százalék)
Friss hazai és déligyümölcs4,9
Tea5
Lakbér5,2
Virág, dísznövény5,3
Újság, folyóirat5,5
Üdülés külföldön6,6
Étolaj7,1
Friss zöldség8,3
Cukor19,6
Burgonya25,8
Forrás: KSH

Vége a rezsicsökkentésnek, a tűzifa nagyot drágult

A távfűtés, a gáz és az elektromos áram ára változatlan volt tavaly, a tűzifa viszont 3,8 százalékkal drágult. Aki palackos gázt használ az viszont örülhetett a 10,4 százalékos áresésnek.

Az üzemanyagok ára igen hektikusan alakult 2016-ban, összességében azonban 7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni a benzinért és a gázolajért, mint tavaly előtt.

Egyre olcsóbbak a tévék

A tartós fogyasztási cikkek 0,5 százalékkal drágultak, az áremelkedés a járműveket érintette leginkább, átlagosan 2 százalékkal kellett értük többet fizetni, de aki használt autót vásárolt, csak 4,6 százalékkal drágábban tehette meg, mint 2015-ben. Tévét, számítógépet viszont 4-5 százalékkal olcsóbban is be lehetett szerezni. A ruházkodás 0,4 százalékkal drágult.

A tankönyvek 15,1 százalékkal vezetik a árcsökkenési toplistát, viszont az újságokért 5,5 százalékkal kellett többet fizetni.

Top 10 csökkenő árú termék 2016-ban
TermékÉves változás (százalék)
Tankönyv-15,1
Sertéshús-14,2
Palackos gáz-10,4
Járműüzemanyag-7,0
Sertészsiradék-6,3
Tej-5,1
Televízió-4,6
Sajt-4,0
Számítógép, fényképezőgép, telefonkészülék-3,8
Tojás-2,6
Forrás: KSH

Dráguló szolgáltatások

A szolgáltatások összességében az átlagnál jobban 1,5 százalékkal drágultak. A csoportból kiemelkedik a külföldi üdülés (6,6 százalék), a lakbér (5,2 százalék), és a színház (4,3 százalék). A telefon és az internet díja 1 százalékkal, míg a tévé-előfizetésé 2,1 százalékkal emelkedett.