Varga Zsolt írása.

Budakalász vezetése torkig van azzal, hogy az ingatlanlobbi miatt a III. kerületi Római-partról fokozatosan kiszoruló jachtkikötősök egymás után települnek északra a Duna mentén. Annak ellenére jelentek meg a környéken, hogy a budakalászi Duna-part védett, Natura 2000-es természetvédelmi terület.

A Duna-part közigazgatásilag Budakalászhoz tartozik, a helyi polgármesteri hivatalba azonban eddig egyik építkező sem kopogtatott be, hogy amit terveznek, az megfelelő-e. Pedig a váratlanul nagyra nőtt két jachttároló kiterjedt tetőszerkezete a Duna-parti településképet megváltoztatta, ráadásul ami elkészült az hivatalosan épületnek minősül, tehát engedélyköteles.

A budakalászi képviselő-testület októberben felhatalmazta a polgármestert, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától kérje a Duna-parton kialakult állapotok ellenőrzését, a helyi előírásokat semmibe vevő két hajótároló építkezéseinek felülvizsgálatát – olvasható Budakalász honlapján, ahol azt is fontosnak tartották hangsúlyozni: „Az épületek – a helyi építési szabályokkal ellentétben – átszelik a telekhatárokat, részben vagy egészben építési helyen kívül helyezkednek el."

Göbl Richárd polgármester bejelentése után november közepén az építéshatóság szakemberei helyszínbejárást tartottak, és komoly szabálytalanságokat állapítottak meg. November 29-i határozatukban fel is szólították az építtető tulajdonosokat az építmények szabályossá tételére, ami az alábbi számok ismeretében nem kis munka lesz:

"A mai állapotokat felmérve a Duna-parton megengedett 15 százalék helyett 45, illetve 36 százalékos a beépítettség, az elvárt legalább 60 százalék helyett pedig alig van zöldfelület, majdhogynem nulla. A hajótárolók fennmaradási engedélyére nincs esély, a Duna-parti épületeket szabályossá kell tenni, vagy le kell bontani. A határozat 90 napot adott erre."

Az egyik, neve elhallgatását kérő önkormányzati képviselő azt is részletezte, miből lett elegük. „Egy éve a természetvédelmi területen lánctalpas markolókkal kezdtek a munkáknak. A parti fák helyére széles betoncsíkok épültek. A védett természeti értékekre nézve nagyon káros tendencia zajlik a Duna-parton. A hatóságok a szaporodó kérelmeket egyenként bírálják el, de a beavatkozások összeadódó következményeit sajnos senki sem vizsgálja.”

Budakalász szigora nem csak a már létező jachttárolókra van hatással. A Budapestről északra kiszoruló jachtok és motorcsónakok egyre inkább ott és még tovább, a Dunakanyarban keresik az új állandó állomáshelyeket. Úgy tudjuk, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál valóban megsokszorozódott a beadott engedély kérelmek száma az utóbbi egy évben. Ők most ígéretet tettek arra, hogy minden egyes helyi kérelemről értesíteni fogják a budakalászi önkormányzatot.

A Duna-partot egyedi tájértékként kezelő városvezetés felkért egy környezetvédelmi szakembert a helyzet elemzésére. Ő is arra a következtetésre jutott: egy-egy szabályos beavatkozás önmagában még nem feltétlenül veszélyezteti a környezetet, de ha már tucatjával épülnének, az visszafordíthatatlanul sújtaná a Natura 2000-es természetvédelmi területet.

Varga Zsolt írása.