Budapest Airport újabb területeket von be lakossági zajvédelmi programjába, a márciusban induló második ütemben a X., a XVII. és a XVIII. kerület, valamint Vecsés és Üllő újabb területeinek ingatlantulajdonosai élhetnek az ingyenes, vagy költségmegosztásos lehetőséggel – közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság.

A Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány a Budapest Airport támogatásával három évre elosztva mintegy 1,2 milliárd forint összegben zajcsökkentő megoldást nyújtó lakossági zajvédelmi programot indított tavaly szeptemberben, amelynek első üteme 2023. február végén lezárult.

A program célja, hogy a Liszt Ferenc repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelésével, vagy cseréjével, illetve a hálószobákba ingyenesen kérhető szellőztetőberendezés telepítésével.

Mindenki igényelheti, akinek a kijelölt területen van ingatlana

A programban minden ingatlantulajdonos részt vehet, akinek a kijelölt területen ingatlanja van, és a feltételeknek megfelel.

Az összesen négy ütemben megvalósuló, 4000 ingatlant érintő programról ezen a címen lehet bővebben tájékozódni, ahol a kijelölt területen ingatlannal rendelkezők jelentkezésüket is könnyen és gyorsan leadhatják.

Az első fázisban az ingatlantulajdonosok átlagosan 20 százaléka élt a felkínált lehetőségekkel.

Mivel az első ütem azokon a területeken zajlott, ahol már korábban is elérhető volt a program, így várhatóan a második, harmadik és negyedik ütemben sokkal magasabb lesz a programra jelentkezők aránya, hiszen ezek az ingatlantulajdonosok most először vehetnek részt a programban.

Nagy Márton: Megvesszük a repteret

Ismét napirenden a Budapest Airport megvásárlása, a kormány már tárgyal a tranzakcióról. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az ársapka, extraprofitadó és az akkumulátorgyár mind jó a magyar lakosságnak. Az euró bevezetése pedig még várat magára. Bővebben>>>