Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarországi szállodaipar a régió többi országával összehasonlítva ellenállóbbnak bizonyulhat. A járványidőszak előtti, illetve a tavaly júniusi lazítások során mért adatok ugyanis azt tükrözik, hogy a közép-kelet-európai térségen belül hazánkban továbbra is kiemelkedően erős a belföldi turizmus, amely a nyárra várt újranyitást követően kulcsfontosságúnak bizonyulhat a honi szállodaipar talpra állása kapcsán - derül ki a CBRE kereskedelmi ingatlan-tanácsadó legfrissebb hotelpiaci elemzéséből. Ezt egészíti ki a vállalati ügyfelek és a külföldi turisták szegmense.

"A múlt évben a magyar szállodapiaci tranzakciók volumene 40 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A tavaszi utazási korlátozások feloldása után viszont a belföldi piac már tavaly nyáron is meghaladta a 2019-es szintet. A magyar piac kifejezetten ellenálló és rugalmas a vállalati és kikapcsolódásra vágyó vendégek, valamint az egyének és csoportok kiegyensúlyozottan vegyes kereslete miatt. Várakozásaink szerint gyors helyreállást figyelhetünk majd meg, különösen Budapesten lehet korai és erős a fellendülés a közép-kelet-európai régión belül" - mondta Laurent Lassier, a CBRE Magyarország hotelpiaci divíziójának vezetője.

A szállodai szektor beruházásai, az építkezések 2019-ben és 2020 elején még gyors növekedést mutattak. A 2019-es beruházások értéke meghaladta a 250 millió eurót (mintegy 94 milliárd forintot). Bár a világjárvány kitörése után természetesen kisebb megtorpanás jött, még így is magas maradt a beruházások értéke: több, mint 170 millió euró (63 milliárd forint) volt, és ez jócskán felülmúlja a 2017-es és 2018-as mutatókat.
A válság ellenére a 2021-re tervezett szállodaépítési projektek értéke is magas, Budapesten több, mint 2000, vidéken több, mint 300 szoba üzembe helyezése szerepel a célkitűzések között. A tervszámok bár merésznek tűnhetnek, az előrejelzések mégis azt mutatják, hogy a vártnál nagyobb százalékban valósulhatnak meg.

A turisztika előbb állhat talpra

Lassier szerint a turisztikai szegmens hamarabb rendeződhet, mint a vállalati, az utóbbi várhatóan csak szeptemberben állhat helyre, majd élénkülhet meg. "Ebben a kihívásokkal teli időszakban a szállásadók arra törekszenek, hogy üzleti modelljeiket fejlesszék és átalakítsák, rugalmasabbá téve kínálatukat, még több új digitális technológiát alkalmazzanak a vendégek megnyeréséhez" - mondta a szakember, aki hozzátette: előrejelzéseik szerint a vállalati utazók egyharmada - ahogy most, úgy a későbbiekben is - a helyszíni látogatások helyett az online üzleti találkozókat részesítheti előnyben.

A szigorú utazási korlátozások miatt a turisztikai kereslet 2020-ban globális viszonylatban is meredek visszaesést mutatott. Magyarországon a szállodákban eltöltött éjszakák száma mintegy 57 százalékkal csökkent év/év alapon. A hotelek kihasználtsága a 2019-es 79 százalékról átlagosan 21 százalékra zuhant, az egy kiadható szobára eső árbevétel (RevPAR) pedig 72 euróról 17 euróra esett. A RevPAR, az úgynevezett rendelkezésre álló szobánkénti bevétel, amely a vizsgált szálloda teljesítményének mérésére szolgál.

Kép: KSH

Magyarország mégis jóval optimistábban tekinthet a nyárra várt újranyitásra, mint a régió más országai - a második negyedévben a balatoni és borturizmus jelentős lendületet adhat. A kapacitások maximális kiaknázását többek között a tavaly újonnan nyílt 12 hotel összesen 787 szoba férőhelye, valamint a fentebb említett 2021-es szállodaépítési projektek megvalósulása támogathatja.