Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Költségvetési kockázatot okoznak azok a jogviták, amelyek a korábbi fővárosi vezetés által elindított fejlesztési projektek miatt folynak. A sok vitás és peres ügy ugyanis - amelyekben Budapest mind alperesi, mind felperesi pozícióban érintett - jelentős súllyal nehezedik a büdzsére. Fedezetként idén 500 millió forintos keretet különítettek el, de a városvezetés a költségvetés összeállításakor elismerte: ez nem fedi le teljeskörűen a kockázatokat, így év közben elképzelhető, hogy emelni kell a rendelkezésre álló összegen.

Több jogvita önmagában is milliárdos tétel. Jelenleg 691, a fővárosi önkormányzatot is érintő eljárás van folyamatban: ebből 181 polgári, 66 közigazgatási és munkaügyi ügy, további 437 pedig végrehajtás, felszámolási eljárás, büntető, illetve egyéb nem peres ügy - tudta meg a fővárostól a napilap. Az önkormányzat összesen 4,43 milliárd forint kifizetését szeretné elérni a zömében kártérítési és késedelmi díj behajtásra irányuló eljárások révén. Az önkormányzattól és cégeitől követelt összeg azonban ennek a többszöröse.

A Főpolgármesteri Hivatal jogtanácsosai által vitt perekben szereplő követelések összértéke 7,1 milliárd forint. A legrosszabb esetben ennyit veszíthet a főváros, azonban ezt sem egyszerre, hanem több évre elnyúlva kell kifizetni. A főváros számításai szerint reálisan legrosszabb esetben 3, 5 milliárd forintot veszíthetnek a pereken.

Ebben azonban nincs benne a Cet-Bálna építésével kapcsolatos évek óta húzódó jogvita, amelyet az az állam által 2014-ben felvásárolt MKB Bank, a beruházó Porto Investment Hungary Kft., valamint a kivitelező SzKK Zrt. indított a fővárosi önkormányzat ellen.

A főváros által vitt jogviták többsége polgári, közigazgatási, illetve kártalanítási per. A legnagyobb kártérítést (2,4 milliárd forint) a Bálna egyik korábbi bérlője, az Adriana Kft. követeli a fővárostól. Több mint egymilliárdos vállalkozói követelés kapcsolódik a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházáshoz.

A fővárosi önkormányzat, illetve cégeinek öt évvel ezelőtt vitt nagy értékű 10 peréből öt még mindig nem zárult le, ezek a Bálna, a 4-es metró, a szennyvíztisztító és a Margit-híd beruházáshoz kapcsolódnak.

További részletek a Nészavában.