Lekörözte a többi várost rablások és lopások tekintetében is a főváros. Az ORFK legfrissebb statisztikái szerint az utóbbi évben jóval magasabb arányban történt vagyon elleni bűntett a fővárosban mint bárhol máshol az országban. 

Budapesten jutott a legtöbb rablás – összesen 33 – 100 ezer lakosra vetítve 2022 és 2023 között. Rablásokat nézve a második legveszélyesebb régió Heves megye volt, ahol 21 rablás jutott 100 000 emberre.

Nem sokkal maradt el Borsod és Somogy megye 17 rablással, valamint Bács-Kiskun megye, ahol 16 rablás jutott ennyi lakosra – írja a Pénzcentrum.

A legbiztonságosabb országrészek

A nyugati országrészekben voltak a legritkábbak az ilyen jellegű bűncselekmények, szemben az ország északkeleti részével, ahol mindhárom megyében igen magas volt a rablások száma.

A 100 ezer főre vetített legkevesebb rablás Békés, illetve Vas megyében volt (egyaránt 3), de Zalában is csak három ilyen vagyon elleni erőszakos bűncselekményt számoltak 2022 és 2023 február 14-e között.

lopásos vagyon elleni bűncselekmények is Budapesten a legelterjedtebbek.

  • A fővárosra jutott a legtöbb, 339 lopás;
  • Heves megyében 250 ilyen típusú jogtalan eltulajdonítással kapcsolatos ügyet számoltak;
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 198;
  • Borsodban pedig 180 eset jutott 100 ezer emberre.

A bűn városa

Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint általánosságban is rengeteg bűncselekmény történik Budapesten az ország többi területi egységéhez viszonyítva.

2022. harmadik negyedévében az országban 40 349 bűncselekményt követtek el, melyekből 10 735 történt a fővárosban, tehát az összes bűnelkövetés 26,61 százaléka esik a városra.

2022-ben az ország 9 689 010 fős lakosságának mindössze 17,62 százaléka, 1 706 851 ember lakott a fővárosban, tehát a lakosságszámhoz képest aránytalanul sok bűncselekményt regisztráltak. 

A leggyakoribb bűncselekmények Budapesten

A leggyakoribb bűncselekmények a lopások, zsebtolvajlások, turisták tőrbe csalása – például pénzfelvételkor a turista figyelmét elvonják az ATM előtt. 

A 2020-as adatok betörésekből Zuglóban és a harmadik kerületben történt a legtöbb. A XIV. kerületben a PRE-STAT adatai alapján 113 ilyen esetet regisztráltak, Óbudán 101 ilyen bűncselekmény történt, de nem sokkal maradt el a XI. kerület 99 esettel, valamint a XVIII. és a XIX. kerület 96 esette.