Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a Fővárosi Vízművek budafoki telephelyén elmondta: ez az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása Budapesten, ahol még mindig vannak ólomcsövek, húszmilliárd forintból részben megújul a főváros ivóvízhálózata.

Az ólomcsövek cseréje égető, a program segítségével pedig háromezer ilyen bekötést tudnak kicserélni.

 

  • A programban felújítanak hatvan vízkitermelő kutat a Szentendrei- és a Csepel-szigeten;
  • továbbá megújul a meglévő hálózat egy része is;
  • az ellátásbiztonság érdekében a Duna alatt összekötik a dél-pesti és a dél-budai hálózatot.

Évente 80 kilométer megújítása szükséges

A főpolgármester-helyettes elmondta, Budapesten körülbelül ötezer kilométeres az ivóvízhálózat, ebből évente 80 kilométert kellene megújítani, és évi 80 milliárd forintot kellene elkölteni az ivóvízhálózat rekonstrukciójára.

Az ötezer kilométerből kétezer kilométernyi hálózat a műszaki élettartama végén tart, vannak 100 évesnél is idősebb csövek a föld alatt, a hálózat jelentős része pedig 50-90 év közötti.

Azonban jelenleg az ivóvízdíj nulla méter, nulla centiméter cseréjére nyújt fedezetet, vagyis csak az Európai Unió támogatásával tud megvalósulni csőhálózat-rekonstrukció Budapesten.

 

A víz ötöde is elfolyik a rossz csatornahálózat miatt

Olyan rossz állapotban van a vízvezeték-hálózat Magyarországon, hogy van, ahol az ivóvíz 60 százaléka is elfolyik. Bővebben>>>

Uniós források nélkül nem fog menni

A mostani 20 milliárd forintos programból a teljes hálózat megújítása nem valósítható meg, ezért szorgalmazzák, hogy legyen béke mielőbb a kormány és az Európai Unió között, mert uniós források nélkül nem valósulhat meg ivóvízhálózat-rekonstrukció ma Magyarországon.

Tüttő Kata jelezte: a budapesti városvezetés a kormány elé terjeszt egy, a főváros újjáépítéséről szóló programot, ami jelentős részben az ivóvízhálózat megújításáról szól.

A főpolgármester-helyettes elmondta, a főváros az ivóvízhálózat után hárommilliárd, a csatornahálózattal együtt ötmilliárd forint közműadót fizet a kormánynak, csak azért, mert ivóvizet szolgáltat, illetve csatornahálózatot működtet.

Hozzátette, a vízdíj árát 2009-ben rögzítette a kormány, ami ma a valós költségek kevesebb mint a felét fedezi a szolgáltatóknak.

Tüttő Kata bírálta azt a törvénytervezetet, ami alapján a jövőben az állam az irányítása alá vonná az uniós támogatásból megvalósuló beruházásokat. Mint mondta, a XVII. kerületben ezért hiúsul meg a tervezett csatornázás, bár volt róla döntés és az EU biztosította a fedezetet, de az ehhez kapcsolódó pénzek elvesztek.