Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járványhelyzet miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF Nonprofit Zrt.) márciusban felfüggesztette a lomtalanításokat, majd júniusban újraindult a program.

Az FKF-naptár szerint a lomtalanítás a héten fejeződik be a XIV. kerületben, szerdán pedig Újpesten, azaz a IV. kerületben kezdődik és augusztus 5-ig tart. Ez követően a VIII. kerület (Józsefváros) kerül sorra, ott augusztus 7-től 13-ig tart majd a lomtalanítás. (Egy-egy kerületekben több körzet van, az adott intervallumon belül kerülnek egymás után sorra.)

150 kiló helyett 400

Az FKF korábban közölte, hogy három hónapos rendkívüli járványhelyzet miatt több kerületben elmaradt, eredeti cikkünkben tévesen szerepelt, hogy a XIII. kerületben sem volt lomtalanítás, az FKF Napi.hu-val hétfőn délután közölte, hogy a XIII. kerületben március 4-11 között már megtörtént a lomok elszállítása. (A tévedésért olvasóink elnézését kérjük.) Az FKF most közölte azt is: Zugló, azaz a XIV. kerület utolsó lomtalanításra kijelölt körzetében július 21-én kedden viszik el a lomokat. A IV. kerület első körzetében a lomokat július 22-én szerdán 18 óra után kell kihelyezni, az elszállításra pedig másnap kerül sor.

A társaság tájékoztatásából továbbá kiderül: "Nehezítő körülmény ugyanakkor , hogy a fővárosiak befizetései az állami NHKV-től nem jutnak el tovább maradéktalanul az FKF-hez, így jelentős finanszírozási hiány is kialakult a fővárosi köztisztasági cégnél. A budapesti lakosok ugyanis minden kukaürítés után 5 Ft/liter hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizetnek, amiből az FKF-hez néhány hónapja, elvonások után már csak 4 forint jut vissza. Az így keletkező 5 milliárd forintos éves hiány miatt egyre nagyobb gondot jelent."

150 helyett 400 kiló

Az FKF egyébként folyamatosan egyeztet az érintett kerületekkel, hogy az elmaradt lomtalanítást ténylegesen pótolja. A VIII. kerülettel sikerült megállapodni, így kerülhet sor erre a városrészre augusztusban.

Azok a lakosok, akikek a kerületében elmaradt és nem lesz pótolva a lomtalanítás, az FKF úgynevezett kompenzációs szolgáltatási csomagját vehetik igénybe július 6-tól. Ez azt jelenti, hogy előzetes időpont egyeztetést követően fejenként 150 kilogramm helyett, az év végéig 400 kiló lomot adhatnak le díjmentesen a XV. kerület, Károlyi Sándor utca 166. és XXII. kerület, Nagytétényi út 335. címen található hulladékudvarokban. Az érintett kerületek lakosainak emellett a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban további 400 kilogram lom díjmentes leadására is lehetőségük van. (A szóban forgó hulladékudvarok nyitvatartási ideje az FKF oldalán, itt olvasható.)

A kedvezmény csak személyesen, a jogosultság igazolásával - lakcímkártya, személyigazolvány, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését igazoló szelvény bemutatásával - vehető igénybe.