A közösségi költségvetési tanács tagjai arra kapnak lehetőséget, hogy kiválasszák az önkormányzat által már leellenőrzött és megvalósíthatónak talált ötletek közül azokat, amelyek rákerülhetnek a szavazólapra. A tanács egy 60 fős testület, amelynek tagjait a jelentkezők közül sorsolják ki úgy, hogy nemre, életkorra, iskolázottságra, lakhelyre tükrözzék a fővárosi lakosság összetételét.

A tanács tagjai a közösségi költségvetési felhívásra az otlet.budapest.hu honlapra beérkezett és a szakmai szempontok alapján jóváhagyást kapott ötleteket értékelik meghatározott szempontrendszer alapján, majd javaslatot tesznek arra, hogy egy adott ötlet felkerüljön-e a szavazólistára.

Erre a munkára azért van szükség, mert a szakmai jóváhagyást kapó több száz ötlet nem bocsátható közvetlenül szavazásra, hiszen nem várható el a budapestiektől, hogy ennyi javaslatot elolvassanak, megismerjenek - olvasható az önkormányzat oldalán.

Ki vehet részt ebben?

A közösségi költségvetési tanácsba tagnak jelentkezhet minden 18. életévét betöltött, Budapesten élő, dolgozó vagy tanuló magánszemély, illetve sérülékeny társadalmi csoportokat képviselő budapesti civil szervezet által delegált személy, néhány kivételtől eltekintve.

A közösségi költségvetési tanács tagjait két körből választják ki, úgy, hogy a tanács tagjai korra, nemre, iskolázottságra a budapesti lakosságot képezzék le:

  • Maximum 46 főt egyéni jelentkezések alapján sorsolnak ki úgy, hogy lehetőleg a 23 budapesti kerület mindegyikét képviselje 2-2 fő (az adott kerületben élő, dolgozó vagy tanuló 18. életévét betöltött személy)
  • Maximum 14 főt sérülékeny társadalmi csoportokat képviselő civil szervezetek által delegáltak köréből sorsolnak ki.

A közösségi költségvetési tanács tagjai díjazásban részesülnek. Ennek összege nettó 40 ezer forint/fő a 3+1 naposra tervezett elfoglaltságért.