A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar piacon már eddig is aktív bank közvetlen jelenléte tovább bővíti a magyar vállalatok rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, és Budapest a közép-kelet-európai térség egyik legjelentősebb pénzügyi központjává válhat.

Varga Mihály az elmúlt év egyik legjelentősebb pénzügypolitikai hírének nevezte a Nemzetközi Beruházási Bank székhelyének Budapestre költözését. A pénzintézet kormányzótanácsa tavaly decemberben hozott erről határozatot, az erről szóló megállapodást még januárban aláírhatják - mondta a pénzügyminiszter.

QP | Quality Placement

Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet: az NBB döntésében fontos szerepet játszott, hogy Magyarország évek óta a térség egyik legstabilabban működő állama. Kiemelte: a magyar gazdaság 2018-ban is jól teljesített, két évtizede nem látott mértékben bővült a gazdaság teljesítménye. Ennek hátterében számos tényező, köztük a hatéves bérmegállapodás, az otthonteremtés minden eddiginél jelentősebb támogatása, illetve a gazdaságfehérítő intézkedések állnak, egyúttal a tavalyi egész évet fegyelmezett fiskális politika jellemezte.

Magyarország mára bekerült a világ tíz legjobb befektetési célpontja közé - mutatott rá Varga Mihály, hozzátéve, tavaly 98 külföldi nagyberuházás érkezett az országba, amellyel 17 ezer új munkahely létesült Magyarországon, ezeknek a beruházásoknak az összértéke pedig meghaladta az 1380 milliárd forintot.

A jelenleg moszkvai székhelyű, multilaterális Nemzetközi Beruházási Bank fejlesztési projektekre, beruházásokra nyújt közép- és hosszú távú hiteleket.