A 2022-es költségvetésben 3883 milliárd forint szerepel a Gazdaság-újraindítási Alap (GUA) sorában, ám ebből az összegből több százmilliárd sorsa egyelőre ismeretlen -  írja a Népszava. A GUA-n belül ugyanis 550 milliárd forintot különített el a kormány a „beruházási alapban”. Ez az összeg a GDP több mint egy százaléka, ám az indoklásból nem derül ki, hogy a kormány pontosan milyen célokra akarja azt elkölteni.

Csupán annyi tudható, hogy a kormány a már megkezdett és majd ezután eldöntendő fejlesztésekre kéri a pénzt, ami példátlan még az Orbán-kormány rendkívül laza államháztartási gazdálkodási gyakorlatában is, ugyanis eddig a parlament soha nem adott a GDP egy százalékára rúgó biankó csekket semelyik kormány kezébe.

A Diákvárossal vagy az azt kiszorító Fudan-kampusszal kapcsolatban nem különítettek el 2022-re egyetlen fillért sem, így nagy valószínűséggel többek között ilyen beruházásokat is a GUA-ból finanszírozna kormány. További 68 milliárd forintot kér a kabinet a parlamenttől a „gazdaság-újraindítási programokra”, úgy, hogy nem szólnak arról, mire is fordítanák ezt a pénzt. Hasonló a helyzet a Magyar falu program 93 milliárdjával és Modern városok program 50 milliárdjával. Még egy projektlistát sem kaptak a képviselők.

Paks 2 építésére jövőre már 270 milliárdot költenének, miközben az elmúlt években nem volt olyan év, amikor százmilliárdnál lényegesen nagyobb összeget fordítottak volna erre. A Budapest-Belgrád vasút, 162 milliárdot visz el, igaz, ebből a hazai forrás alig 1,5 milliárd forint, a kínai hitelből pedig jövőre csak 155 milliárdot hívnak le. A fennmaradó szűk 40 milliárdból 12,4 megy BMW-gyár vasúti kapcsolataira, 2 milliárd a fővárost elkerülő V0 koncepció tervezésére, 4,6 milliárdból pedig a Szeged-Hódmezővásárhely között közlekedő villamos-vasúti kocsik vásárlását támogatják.