A videót - amelyet a németországi A2-es autópálya Berlin és Hannover közötti szakaszán vettek fel - pár hete töltötték fel a YouTube-ra. Jelenleg már több mint 1 millió megtekintésnél tart.

Passer szerint a felvételnél a biztonság volt az elsődleges szempont - bármit is jelentsen ez 414 km/h-s sebességnél - és egy olyan 10 kilométeres egyenes, háromsávos szakaszt választottak amely jól belátható.

Ettől függetlenül a felvételen látható, hogy a kocsi hogy száguld el más közlekedők mellett, a fényviszonyokból pedig arra lehet következtetni, hogy a videót szürkületkor készítették - írja az Autoblog.

A német közlekedési minisztérium szerint bár a Bugatti nem lépte át a sebességhatárt - hiszen az nem létezik - viszont a sofőr megsértette a német KRESZ azon passzusát, hogy nem szabad másokat veszélyeztetni, és nagyobb kellemetlenséget okozni a feltétlenül szükségesnél.

Törvény írja elő azt is, hogy a járművezetők csak olyan sebességgel haladhatnak, amely mellett még tudják uralni az autójukat. Passer pedig, - akinek vagyonát egyébként 6,6 milliárd cseh koronára (97 milliárd forint) becsülik - a saját vezetési tudása mellett istennek is megköszönte, hogy nem történt baleset.

A Zöldek pártja, amely jelenleg a német kormánykoalíció egyik kisebb tagja, a tavalyi választási kampányban az ország szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló erőfeszítések részeként 130 km/h-s sebességkorlátozást szorgalmazott az autópályákon. Ezt az elképzelést azonban elvetették az új kormány megalakításáról szóló tárgyalások során.