Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tarolnak a villanyautók és a hibridek az új autók piacán. A villanyautók részesedése az európai újautó-eladásokon belül egy év alatt több mint kétszeresére nőtt az Európa Autógyártók Szövetsége (ACEA) összesítése szerint. Míg 2020 második negyedévében csak 3,5 százalék volt ez az arány, addig idén április-júniusban már 7,5 százalék.

A konnektorból tölthető hibridek (PHEV) részesedése 8,4 százalék, a hibrideké (HEV) 19,3 százalékkal megközelítette az egyötödös súlyt. A koronavírus-járvány miatt a múlt év gyenge volt az európai autópiacon, ezért érdemes a 2019-es is adatokkal összevetni az idei első féléves adatokat, amelyekre még mindig hatással van a pandémia és az ahhoz köthető ellátási problémákból, mint például a chiphiányból adózó gyárleállások. 

10-ből 9 helyett 10-ből 6

Az idei első félévben a dízel- és benzinmotoros autók adták az újautó-eladások 64 százalékát, míg 2019 azonos időszakában még 90 százalék felett volt a részesedésük. Tehát az idén 100 eladott új autóból több mint 60 volt hagyományos motorral szerelt, közel 40 pedig elektromos, hibrid vagy konnektoros hibrid, illetve egyéb alternatív hajtású (például gáz vagy hidrogén). Két évvel ezelőtt viszont a hagyományosok még 100-ból 90 autót adtak. 

Magyarországon az európai átlagnál nagyobb részesedés jutott a hibrideknek és elektromos autóknak az idén, az eladott új autók 45 százalékát adták, a benzinesek és a dízelek közösen 55 százalékos részesedést mondhattak magukénak az ACEA-adatok szerint. A hibridek és villanyautók térnyerése látványos mind a magyar, mind az uniós piacon, de kérdés, hogy mennyire lesz tartós a trend. 

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.Évek óta egyre markánsabb szerepet kapnak a tisztán elektromos (angolul BEV) személyautók, valamint konnektorról tölthető (PHEV) és a sima hibridek (HEV) , miközben a hagyományos, azaz benzin- vagy dízelmotorral társaik piaca folyamatosan zsugorodik.

A magyarok 33 százaléka tisztán elektromos autó venne, ha szabadon dönthetne erről. 32 százalékuk konnektorról is tölthető hibridet, 12 százalékuk pedig sima hibridet vásárolna - derül ki  derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

A tisztán elektromos autók hatótávolsága korlátozott a hagyományosokhoz és a hibridekhez képest. Utóbbiak táborában a konnektorról is tölthetőek városban kisebb távolságok esetén az akkumulátorról működtethetőek, hagyományos üzemanyag fogyasztása és károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhetnek. Kedvezményt jelent a tisztán elektromos autóknál és a konnektoros hibridek egy részénél, hogy zöld rendszámra, azaz ingyenes parkolásra jogosultak.

Kép: Pulzus

A nők inkább a hibridekkel közlekednének, összesen 49 százalékuk választana ilyen meghajtású autót,  villanyautót csak a 27 százalékuk szeretne. A férfiak 40 százaléka villanyautózna, 38 százalékuknak kellene hibrid. A hagyományos motorral szerelt autók a nőknél és a férfiaknál is 25 százalék alatti aránnyal zárták a kutatást.

A legfiatalabbaknál kiemelkedő a villanyautók népszerűsége, a 18-29 évesek 42 százaléka szeretne ilyen autót. A középkorúak körében csak 27 százalékos az elektromosok támogatottsága, ők inkább hibridpártiak.

A végzettség szerinti bontás eltérő eredményeket hozott. Míg a diplomások legnagyobb része - 42 százaléka - konnektoros hibridet szeretne, tisztán elektromost csak a 26 százalékuk. A középfokú végzettségűeknél a hagyományos autók szerepeltek a legjobban, 37 százalékuk választana ezekből.

A fővárosban és megyeszékhelyeken a legnagyobb a villanyautók és a konnektoros hibridek támogatottsága, ami magyarázható azzal is, hogy ezek az autók ingyen parkolhatnak a jelenlegi szabályozás szerint. A községben lakók jelentős része, 30 százaléka a hagyományos autókat részesítené előnyben, míg utóbbiak a többi településtípusnál 11-27 százalékos eredményt értek el.