A főváros és az agglomeráció vízszolgáltatója, a Fővárosi Vízművek szerint a vízfelhasználás akkor emelkedik jelentősen, ha a tartós meleg mellett négy napon át nem esik az eső. A víz legnagyobb hányadát ugyanis a kiskertek öntözésére használják. A legnagyobb vízfelhasználók a kertes övezetek lakói, különösen az újonnan kialakuló zöldövezeti részekben jelentős az egy főre jutó vízfogyasztás növekedése.

Jellemzően a hétvége körül (vagy pénteken, vagy hétfőn) a legmagasabb kánikulában a fogyasztás. Szombaton-vasárnap, aki teheti, elmegy a városból, és még előtte, illetve hazatérve használ több vizet (nagymosás, kertöntözés).

QP | Quality Placement

Tavaly mindössze kétszer emelkedett a napi fogyasztás 530 ezer köbméter fölé. Igaz, a nyár sem volt igazán forró. Idén viszont már az elmúlt hétvégén két napon is meghaladta az 550 ezer köbmétert a vízfelhasználás: pénteken 554, míg vasárnap 558 ezer köbméter, vagyis 558 millió liter víz folyt ki a fővárosi és főváros környéki csapokon - derül ki a cég összefoglalójából.

A társaság szerint az ivóvízellátás biztonságát nem befolyásolja a rendkívüli meleg, illetve az ebből esetlegesen következő alacsony dunai vízszint. Társaságunk az eddig előforduló legalacsonyabb Duna-vízállás esetén is képes biztosítani Budapest biztonságos vízellátását. A Szentendrei- és a Csepel-szigeten működő parti szűrésű kutakból az alacsony vízállás ellenére is a megszokott, kiváló minőségű víz kerül a hálózatba. Átlagosan 20-50 méter mélységből nyerik ki a Dunából a vizet egy természetes homokszűrő rétegen keresztül, amely biológiai tisztítást végez.

A víz a kutaknál tíz-tizenkét fokos, és hőmérséklete a vezetékekben sem emelkedik, tehát élvezhető. A csapvízfogyasztással ráadásul a környezetünket is óvjuk, hiszen nem keletkezik műanyaghulladék. Ráadásul a víz literjét mindössze 22 fillérért szállítja házhoz a cég a nap 24 órájában. Akinek pedig a hőségben is muszáj közlekednie, a város 22 pontján olthatja szomját a Hűsítő Budapest program keretében tavaly telepített ivókutaknál, melyek ebben az évben további 12 vízlelőhellyel bővülnek.