Mentett élelmiszerekkel megrakott kamionok vonultak át konvojban Budapesten pénteken, az akció a rászorulókon segítő Magyar Élelmiszerbank szervezte. 

Az egyre durvább inflációban főszerepet játszanak az élelmiszerek. A szeptemberi infláció 20,1 százalékos volt, az élelmiszerek drágulása meghaladta a 35 százalékot, emiatt egyre több háztartásnak jelent egyre komolyabb nehézséget a beszerzés, ezért egyre nagyobb igény van országszerte az adományokra.

Kép: Napi.hu / Németh Dániel

Ezt mutatja, hogy január és augusztus eleje között az Élelmiszerbank 4 millió kiló élelmiszert juttatott el összesen 211 ezer rászorulónak. 

A mentett élelmiszer mennyisége szeptember végéig 6 millió kiló fölé nőtt. A rászorulók száma, akiket idén segítettünk, már 221 ezernél jár 

 - mondta a Napi.hu-nak Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank külső kapcsolatokért felelős vezetője. Az összegyűjtött élelmiszerek túlnyomórészt a legnagyobb magyarországi boltláncoktól származnak.

"A gazdasági nehézségek közepette a kiskereskedelmi láncoknál is megfigyelhető a feleslegek csökkenése, érezhetően jobban odafigyelnek a boltok a veszteségekre, ezért hétről hétre kevesebb a maradék, amit egy-egy áruházból el tudunk szállítani. Az Élelmiszerbank azonban mindent elkövet, hogy szinten tudja tartani, sőt, emelje az adományozható élelmiszer mennyiségét: az év eleje óta majdnem 200 újabb áruházat kapcsoltunk be a hálózatunkba szerte az országban, már majdnem 600 helyen zajlik a napi szintű élelmiszermentés" - tette hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy mely élelmiszerekre van a legnagyobb igény Nagygyörgy András azt mondta: 

Igény gyakorlatilag bármilyen élelmiszerre lenne, főleg a mostani időkben. A rászorulóknak egyébként a tartós élelmiszereket szokták nagy becsben tartani, mert azokat be tudják osztani a nehezebb, hóvégi napokra is. Ilyenek például a készételkonzervek és a zöldségkonzervek, a rizs, a tészta, a szószok-mártások, az étolaj vagy a cukor. Persze az Élelmiszerbank nem nagyon válogat, azt hozzuk el, ami éppen feleslegként megmaradt az áruházakban, jellemzően úgynevezett a friss árukról van szó, mint például a zöldségek, gyümölcsök vagy péktermékek.

 

"A többi gyártótól és forgalmazótól mindössze azt kérjük, hogy ne csak a lejárati idő előtti utolsó pillanatban gondoljanak ránk, hiszen mi sem tudunk 24 óra alatt kiosztani egy többtonnás szállítmányt, ha az váratlanul ér minket" – tette hozzá Nagygyörgy. 

A jól bejáratott élelmiszermentési formákon túl az Élelmiszerbank készételek mentésébe is belefogott. Egy-egy rendezvényről vagy vendéglátóhelyről egyszerre több száz adag ételt tudunk elszállítani, ha azok nem fogytak el, de elsősorban irodaházakkal, munkahelyi kantinokkal szeretnénk együttműködésre lépni, ahonnan akár naponta el tudnánk szállítani a maradékokat a rászorulókhoz.

Kép: Napi.hu, Németh Dániel

Bár az élelmiszer-drágulás egyre meredekebb, tehát a támogatói kör bővítése jól jönne, de ezen a téren nem túl jó a helyzet. Nagygyörgy elmondta, hogy 2020-ban és 2021-ben ugrott meg adományozók száma, ezekben az években 120-130 cég küldött felajánlásokat, amiben közrejátszott a járványidőszak is, mert az átmenetileg bezárni kényszerülő vendéglátóhelyekről, szállodákból is érkeztek el nem használt készletek. Idén tavasszal az ukrajnai menekültválság is pörgette az adományozási kedvet, rengeteg cég küldött felajánlást szolidaritási alapon, akár tökéletes állapotú, későbbi lejáratú termékeket is.

Kép: Napi.hu, Németh Dániel
Mostanra ez a lelkesedés alábbhagyott, pedig most lenne csak igazán szükség a termékekre. Ezért is jelent komoly segítséget a pénteki adománykonvojra felajánlott 45 tonnányi, körülbelül 100 millió forint értékű adomány húsz fontos partnerünktől. Egyébként akár azok is tudnak segíteni, akik más szektorokban működnek és nincsenek élelmiszerkészleteik: az ő munkatársaikat csapatépítő jótékonysági főzésekre várjuk, illetve olyan csokis kekszeket is készítünk, amiket a vállalatok év végi ajándékként megvehetnek a partnereiknek vagy a munkatársaiknak és ezzel egyúttal az Élelmiszerbank működését is támogatják.

 

Arra, hogy mi várható a következő időszakban azt mondta: "A rászorulók száma már a tavasz vége óta jelentősen emelkedik, de az igazi boomot a fűtési szezon indulása jelenti majd. Ráadásul nemcsak a rászorulók kerülnek majd még inkább kiszolgáltatott helyzetbe, hanem azok a szervezetek is, akik ellátják őket. Az Élelmiszerbank országszerte 500 karitatív szervezet segítségével osztja a megmentett élelmiszereket, ezek a partnerek személyesen is ismerik a nélkülözőket a saját működési körzetükben, meg tudják ítélni, hogy kiknek van szüksége segítségre és hatékonyan el is juttatják hozzájuk az adományokat." Hozzátette:

Az üzemanyagárak emelkedése és az energiaárak robbanása azonban ezeket a szervezeteket is kilátástalan helyzetbe hozza, sajnos elképzelhető, hogy többüknek fel kell majd függesztenie a működését. Nemcsak a rászorulók kerülnek nehéz helyzetbe, hanem az őket segítő civilek is. Az ellátórendszer egy nagyon fontos szegmense omolhat össze.