Teljesen átalakítja a mindennapokat az elszabaduló infláció, amely szeptemberben már átlépte a 20 százalékos szintet. Ilyen áremelkedési tempó mellett lényegében hiába a nettó átlagbérek jelentős, két számjegyű – az év első nyolc hónapjában például – 17,5 százalékos emelkedése, a fizetések vásárlóereje egyre mérséklődik. Másként: a reálbérek korábbi években látott ütemes növekedésE megállt, sőt, az év hátralévő hónapjaiban könnyen mínuszba kerülhetnek, amire régen volt példa. 

A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza most az elérhető legfrissebb – első félévre vonatkozó – hivatalos tényadatok alapján megnézte, hogy az országon belül, a fővárost és a megyéket nézve hol, mekkora volt a nettó átlagbér és hogyan alakultak a reálbérek. Egyúttal a friss inflációs adatokkal számolva megbecsülte, hogy a szeptemberi infláció alapján a múlt hónapban hogyan alakulhattak a reálkeresetek a különböző országrészekben.

Szabolcs felzárkozóban

Az átlagbérek rangsorát továbbra is utcahosszal a főváros vezeti. Az idei első félévben a budapesti átlagbér közel 418 ezer forint volt, 19 százalékkal több, mint egy évvel korában. A 336 ezer forintos országos nettó átlagbért Budapesten kívül egyedül Győr-Moson-Sopron tudta felülmúlni, ahol 14 százalékkal 345 ezer forintra nőtt az átlagfizetés. Mindössze öt megye - Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna; Heves, Vas - tud még 300 ezer feletti összeget felmutatni. 

HelyNettó fizetés 2021 első félév (forint)Nettó fizetés 2022 első félév (forint)Éves változás (százalék)
Budapest351 248417 97219,0%
Pest 263 171299 98214,0%
Győr-Moson-Sopron303 289345 21413,8%
Ország összesen284 784336 00618,0%
Komárom-Esztergom281 950325 52715,5%
Fejér276 726323 34616,8%
Tolna 271 575311 61914,7%
Heves260 069304 82817,2%
Vas260 010302 73916,4%
Veszprém258 315296 52814,8%
Csongrád-Csanád241 352288 12119,4%
Bács-Kiskun 238 817283 87618,9%
Hajdú-Bihar235 732281 93319,6%
Baranya233 085279 09419,7%
Zala227 420269 37018,4%
Jász-Nagykun-Szolnok231 106269 10216,4%
Somogy229 839268 42316,8%
Borsod-Abaúj-Zemplén224 413264 23717,7%
Nógrád 215 643262 10321,5%
Békés207 544249 08120,0%
Szabolcs-Szatmár-Bereg196 011239 05022,0%
Forrás: KSH, Bukszaszámítás

A sor végén Nógrád, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg áll 239-262 ezres összeggel. Ugyanakkor ezek a megyék érték el a legjelentősebb, 20 százalék feletti növekedést, amire máshol nem volt példa. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szóban forgó megyék, ha visszafogottan is, csökkentették a hátrányukat a nettó fizetés összegét tekintve. 

Reálbérek félévkor és szeptemberben

Az inflációs értékek adottak, megyékre bontott adat nincs, így az országos árindex alapján meg lehet nézni, hogy az első félévben hogyan alakultak a reálbérek. Vagyis az inflációval korrigálva mennyivel nőttek a bérek. 

Országszerte 7,9 százalékkal nőttek a reálbérek az idei első félévében az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. Ezt a szintet nyolc megye – Békés, Baranya, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád – tudta felülmúlni. utóbbi kettőben volt 10 százalék feletti a növekedés. 

Reálbérek alakulása az első félévben
HelyReálbér-emelkedés (százalék)
Szabolcs-Szatmár-Bereg11,5%
Nógrád 11,1%
Békés9,7%
Baranya9,4%
Hajdú-Bihar9,3%
Csongrád-Csanád9,1%
Budapest8,8%
Bács-Kiskun 8,7%
Zala8,2%
Ország összesen7,9%
Borsod-Abaúj-Zemplén7,6%
Heves7,1%
Fejér6,8%
Somogy6,8%
Vas6,4%
Jász-Nagykun-Szolnok6,4%
Komárom-Esztergom5,6%
Veszprém4,9%
Tolna 4,8%
Pest 4,2%
Győr-Moson-Sopron4,0%
Forrás: KSH, Buksza-számítás

A fővárost és a különböző megyéket júniusban jellemző 4-11,5 százalékos reálbér-emelkedési ütem a második félévben visszafogottabb lehet, sőt. A féléves megyei fizetésekből adódó bérdinamika és a  szeptemberi 20,1 százalékos infláció alapján hipotetikus becslés készíthető. (Azért hipotetikus, mert a szeptemberi, tényszerű KSH-s béradatok még nem jelentek meg.) 

Tehát azzal a feltételezéssel élve, hogy a fővárosban és a megyékben az első félévben elért béremelkedés megmaradt szeptemberben, az adódik, hogy azokból „vesz el” a szeptemberi 20,1 százalékos infláció.

Becslés a reálbérekről: a legtöbben mínuszba kerülhetnek
HelyBecsült reálbérváltozás szeptemberben (százalék)
Szabolcs-Szatmár-Bereg1,6%
Nógrád 1,2%
Békés-0,1%
Baranya-0,3%
Hajdú-Bihar-0,4%
Csongrád-Csanád-0,6%
Budapest-0,9%
Bács-Kiskun -1,0%
Zala-1,4%
Ország összesen-1,7%
Borsod-Abaúj-Zemplén-2,0%
Heves-2,4%
Fejér-2,7%
Somogy-2,7%
Vas-3,1%
Jász-Nagykun-Szolnok-3,1%
Komárom-Esztergom-3,8%
Veszprém-4,4%
Tolna -4,5%
Pest -5,1%
Győr-Moson-Sopron-5,2%
Forrás: Buksza-számítás

A becslés alapján készült táblázatból látszik, hogy az idei fizetésemelkedés csak Szabolcsban és Nógrádban tudta pozitív tartományban tartani a reálbérindexet. A többi megyében és Budapesten már negatív eredmény született. Mindez pedig azt jelenti, hogy a fizetések két számjegyű emelkedése ellenére szeptemberben várhatóan ezek az összegek kevesebb termékre és szolgáltatásra lesznek elegendőek, mint egy évvel korábban. Ez pedig várhatóan a szolgáltató és kiskereskedelmi szektorban is keresletcsökkenést okoz.